“Hálás pillangóink”

boldog1-1.jpg

Már nagyon vártuk hogy újra elkezdjük a boldogságprogramot! Örömmel és lelkesedéssel kezdtük a boldogságóránkat, hogy feljussunk az első boldogság lépcsőre. A megszokottak szerint relaxációval kezdtük a boldogság munkánkat.A hónap dalára táncoltunk, énekeltünk ,hálásak voltunk.
Újra berepült hozzánk a boldogság kék madara, s újból megölelgettük boldogságminyonunkat.
Beszélgettünk a háláról és arról hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Megismertük a hálavirágot, és szívesen adtuk oda egymásnak nagy szeretettel.
A hálafa meséjét meghallgattuk, beszélgettünk róla, és voltak akik szívesen kiszínezték a hálafát. Majd mindenkinek körberajzoltuk a kezét és ebből elkészítettük a mi hálafánkat.
A hálajáték közben vidámak voltunk! A varázserdőben pedig sok sok hálapacsit tudtunk egymásnak adni.A foglalkozást a Boldog vagyok c zenére való táncolással és énekléssel fejeztük be!

Képek