Hálás idézetek vására

- Csoport neve: Egy mindenkiért, mindenki egyért! 7
- Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (126 megtekintés)
Kis létszámú osztályunk tagjai gyakorlott felső tagozatosként már jól ismerik a Boldogságóra Program alkotóelemeit, így idén kistanárokként is bekapcsolódnak a megvalósításba. Az év elején mindenki megjelölte azokat a témákat, amelyben szívesen közreműködne. A kiválasztott egy-két felelős az osztályfőnökkel együtt vezeti le az órát saját kreatív elképzelései szerint. A hála gyakorlása most „Hálás idézetek vására” formájában valósult meg. Idézeteket gyűjtöttünk, majd ezeket osztottuk szét az osztálytársak között. Az idézeteket hangosan felolvastuk, értelmeztük. Akinek valamelyik megtetszett, egy hálanyilvánításért cserébe megszerezhette. Majd minden idézet gazdát cserélt ezáltal. Egyes idézetekért nagy volt a verseny, ezért létrehoztuk a legjobb idézetek versenyének dobogóját is! Végül a „hála árán megvásárolt” idézeteket felírták maguknak a tanulók, és hazavihették őket.