„Hálarajz”

katicák.jpg

Csoportunkban ebben az évben kezdjük a boldogságórák tartását kolléganőmmel. Megbeszéltük, hogy minden gyerek számára elkészítjük a saját jellel ellátott katicáját, aminek az egyik oldala mosolyog, a másik pedig szomorú. Így mindennap jelezhetik a gyerekek, hogy milyen a hangulatuk.
Miközben készültek a kis katicák, alkalom adódott arra, hogy beszélgessünk: kinek mi okoz szomorúságot és mi okoz számára örömet, boldogságot. Hogyan tudjuk egymást megvigasztalni, mivel tudunk egymásnak örömöt szerezni.
A hálát az előzetes beszélgetések után nem volt nehéz megfogalmazni. A gyerekek ötlete volt, hogy a hálánkat úgy is kifejezhetjük, ha rajzolunk valami szépet és azt adjuk át annak, akinek hálásak vagyunk valamiért. Szinte minden gyerek készített „hálarajzot”, amit úgy adott át, hogy közben elmondta, hogy miért hálás a társának. „Hálás vagyok, mert mindig játszol velem”, „mert elraktad a játékot helyettem”,” mert kijavítottad a várat, amit véletlenül elborítottál”. Jó volt hallgatni a gyermekeink egymás iránti pozitív megnyilvánulásait.

Képek