Boldogságóra Program

HÁLANAPLÓ

Az író: a csúnya, lusta lány a Holle anyó c. meséből

1. Özvegy édesanyámmal és mostohatestvéremmel éldegélek egy kicsiny faluban. Nagyon jó dolgom van, mert az ostoba húgom minden munkát elvégez a ház körül, én meg egész nap kedvemre heverészhetek az ágyban. Ezért is fogtam naplóírásba, hogy ne unatkozzak annyira. Igazából nincs is kedvem kimozdulni a házból, mert a buta falusiak csak a szép, meg szorgalmas húgommal akarnak barátkozni, mintha én a világon se lennék. De fütyülök rá, mert anyukámnak viszont én vagyok a kedvence, engem dédelget naphosszat! És szerintem én szebben végezném a házimunkát, és biztosan sokkal ügyesebben is fonnék ennél a lánynál. Kizárólag azért hagyom, hogy mindent ő csináljon, hogy hasznosnak érezhesse magát itt nálunk. Különben is, nekem vigyáznom kell a csinos ruháimra! Ezekben a drága kelmékben mégsem állhatok oda padlót mosni! Na tessék, mit csinált már megint! Olyan ügyetlen volt, hogy azt a drága orsót beleejtette a kútba! Anyám persze visszazavarta, hogy akár a föld alól is, de kerítse elő!
Már három napja, hogy elment, de még mindig nem került elő.
Hihetlen dolog történt! Egyszer csak éktelen kukorékolás hallatszott az udvarból, és mire kiszaladtunk, ott állt a húgom a kapuban. Tetőtől talpig arany borította! Töviről hegyire kifaggattuk, hogy tett szert ekkora ajándékra. Hittem is, nem is a történetét, de anyám ragaszkodott hozzá, hogy én is szerencsét próbáljak.

2. Kimentem a kúthoz, a tüskebokorban összevéreztem az ujjaimat, az orsót beledobtam a kútba, és utána ugrottam. Egy csodálatos, virágos mezőn tértem magamhoz. A kemencében tényleg ott sültek a kenyerek, de hiába kértek, nem vettem ki őket. Nem akartam összepiszkolni a szép ruhámat. Az almafa is megkiabált, de nem ráztam meg, mert féltem, hogy a fejemre talál pottyanni egy kemény alma. Holle anyót is hamar megtaláltam, a szolgálatába szegődtem, ahogy a húgom is. Az első napon mindent megtettem, amit kért. Egész idő alatt az aranyakra gondoltam. Másnap már kicsit lustálkodtam, a következő napon viszont már egyáltalán nem volt kedvem dolgozni. A párnát sem ráztam fel. – Mi baj lehet?-gondoltam. – Legfeljebb ma nem esik hó a földön! Az anyó viszont nagyot csalódott bennem, és kiadta az utamat. Egy kapuhoz vezetett. A húgomtól tudtam, hogy onnan érkezik az aranyeső. De amikor aláálltam, arany helyett sűrű, fekete, ragadós szurok ömlött a nyakamba. Undorítónak éreztem magam. Szégyenkezve kullogtam haza. A kakasunk az én érkezésemet is bejelentette, de „aranyos” helyett „szutykos” lánynak nevezett.
3. Egy hete már, hogy itthon vagyok. A húgom aranyaiból vettünk egy takaros, kényelmes házat, van kertünk, és tartunk néhány háziállatot. Édesanyám főz, a házimunkát pedig megosztjuk a testvéremmel. Szégyelltem magam, és azt sem akartam, hogy az emberek kinevessenek, ezért sokáig nem mozdultam ki a házból. De a falusiak hallani akarták az arany történetét, ezért eljöttek hozzánk. Összeszedtem minden bátorságom, és én is elébük álltam. Senki sem húzódott félre, senki sem nevetett rajtam. Megkérdeztek, ezért én is elmeséltem, hogy jártam. Ekkor egy kislány odajött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon sajnál, amiért ez történt velem. Azt válaszoltam, hogy nem kell sajnálnia, mert nekem szükségem volt erre az élményre. Észre kellett vennem, hogy rossz úton járok. Holle anyó tanítása nélkül még mindig az a lusta, üresfejű lány lennék, aki egész nap az ágyban heverész, és értelmetlenül telnek a napjai.
Sok év telt el azóta. Megtanultam fonni, munkáimat messze földről jönnek csodálni, megvásárolni. Az a hír járja, hogy szeretet és béke költözik abba a házba, ahová az én fonalamból jut. Nyitva áll az ajtóm a nélkülözők előtt is. Egy tál étel, egy korty ital, és jó szó mindenkinek kerül.
Bár tetőtől talpig fekete szurokkal borított, mégis örökké hálás leszek Holle anyónak. Mert a szívem közben színarannyá vált. És ezt neki köszönhetem.