Hálám jeléül…….

HALA-betui.jpg

Tanév végén fájó szívvel elköszöntem a negyedikeseimtől. Bár augusztusban 6 napot még közösen eltölthettünk a Fonyódligeti Erzsébet táborban. Új osztályfőnökükkel sikerült megbeszélnem, hogy ötödik osztályban is folytatják a Boldogságóra programot. Sőt, augusztusban közösen részt vettünk a 3napos továbbképzésen, hogy minél eredményesebben végezhessük munkánkat. Örültem nagyon, hogy részese lehettem a tanfolyamuknak. Nagyon sok jó anyagot, ötletet, játékot sajátíthattam el a Boldogságóra oktatásához. Igazi feltöltődés volt számomra.
Leendő elsőseim szüleivel 0. Szülői értekezleten ismertettem a Programot, beszéltem a Pozitív Pedagógiáról és annak hatásairól.
Támogatták kezdeményezésemet, hogy Boldogságórákat tartsak az 1.a osztályban.
Így ismerkedésünk, egymás elfogadása a Hála hónapjában, a Hála jegyében telt el.
Sokszor meghallgattuk a Hónap dalát. Beszélgettünk a háláról és arról, hogy miért lehetünk hálásak nap, mint nap. Puzzle darabokra lerajzoltuk ezeket. Utána a gyerekek erről meséltek. Nagyon sok bölcs gondolat született. Hálásak: — a családjukért, a házukért, az iskoláért, barátaikért. Az egyik kisfiú azért volt hálás, mert neki van a legbecsületesebb apukája. A puzzle darabok laminálás után felkerültek a Boldogságóra faliújságra, ami az aulánkban található. Büszkén mutatták, hogy melyik az ő munkájuk.
Megnyitottuk a Hála füzetünket is, amit rendszeresen vezetni fogunk.
Utána az udvaron aszfaltkrétával is megörökítettük (az első esőig 😊 ) háláinkat. Nagyon jól sikerült alkotások születtek.
Szerettük volna mi magunkból 😊 kirakni a H Á L A betűit, még ha nagyobbak is vagyunk az iskolatáskáinktól, de mégiscsak rólunk van szó. 🙂 De hiába vagyunk27-en, nem igazán jött össze.
Így választásunk a plüsseinkre és a tolltartóinkra estek. Hiszen a plüssök sok szünetben szereznek nekünk kellemes perceket a közös játék során a folyosói nagy szőnyegen. A tolltartók katonásan rendbe rakott ceruzái pedig hűséges társaink minden órán.
Szeptember 21-én, iskolánk névadójának (Széchenyi Istvánnak) születésnapján és a Hála világnapján ünnepélyes iskolapolgárrá avatáson vettünk részt. Igazi „széchenyis” diákká vált mindenki.
A hónapot egy közös kerítés festéssel és az iskolai udvar rendbetételével (no meg egy közös paprikás krumplival) zártuk.
Hálás lehetek, mert sok szülő eljött, hogy gyermeke szebb környezetben tölthesse az iskolai hétköznapokat. 🙂

Képek