Hálakupon és Hálabefőtt

IMG_4727.jpg

Boldogságfokozó Hála
A gyerekekkel az óra elején megbeszéltük a hála jelentését és a hónap dalát meghallgattuk majd a Boldogságóra munkafüzetből elkészítettük a rejtvény feladatot is. A csodakantár mesét ppt-n megtekintették a gyerekek és megbeszéltük ki kinek lehetett hálás a szereplők közül. Kérdésemre, hogy ők kinek hálásak rengeteg válasz érkezett és szívesen készítettek hálakuponokat is kis szivecskékből, melyet titokban át is adtak annak a személynek, akiknek köszönetet mondtak: anyukájunak, apukájuknak, tanítóknak, zenetanároknak, barátoknak, testvéreknek. Hála befőttet is készíthettek a lelkesebb gyerekek. Nyári élményeiket rajzolhatták le, miért voltak hálásak. Üvegbe elzártuk, hogy emlékezhessünk a szép pillanatokra a télen a hidegebb napokon.

Képek