Hálafa készítése

DSCF8395.jpg

A boldogságórák osztályfőnöki órák keretében valósultak meg csoportunkban. Az óra Bagdi Bella ráhangoló zenéjével indult, majd körbeültünk és beszélgettünk a háláról: kinek mit jelent, hogyan mutathatjuk ki. Mit eredményez, ha gyakrabban kimutatjuk? A gyerekek aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, jól rávilágítottak, arra, hogy aki hálás, és akinek hálásak vagyunk, mindketten boldogabbak leszünk, sőt tágabb környezetünkre is pozitívan hathatunk. (Egyik tanuló mondta: „Ha hálás vagyok anyának és kimutatom, akkor én és anya is boldogok leszünk és akkor már apa is boldog.” )
A gyerekek színes papírból vágtak ki két-két levelet, mindkettőre egy-egy hála üzenetet írtak. Az egyiket egy osztálytársuknak (akinek a nevét egy kalapból húzták ki, így minden tanuló kapott a végén egy hálalevelet), a másikat bárkinek írhatták. Mindenki átadta a hálalevelét a társának. Az elkészült levelek végül a boldogságfal fájára kerültek, a gyerekeket szimbolizáló baglyok és madarak mellé, amit előzőleg technika és rajz órán készítettek. A gyerekek vidáman és felszabadultan mentek ki az óráról. Bízom benne, hogy ez a derű és pozitivitás a szürke hétköznapokra is megmarad.

Képek