Hálacsiga

Hálacsiga

Az idei tanévben is folytattam a Boldogság órákat a csoportunkban. Az óvodánkban már 4 csoport csatlakozott a programhoz, így a kollégákkal megbeszéltük, hogy eldramatizáljuk a Hálafa története című mesét. Nagy izgalommal készültünk rá, kíváncsiak voltunk, hogy tetszeni fog-e a gyermekeknek. Amíg a kollégáim beöltöztek, addig én köszöntöttem a gyermekeket, elmondtam, hogy miért vagyunk itt. Kérdéseket tettem fel, és megbeszéltük, hogy mit jelent a hála szó, hol érezhetjük, mit érezhetünk, ha hálásak vagyunk valakinek. Gryllus Vilmos: Hallgatag erdő című zenei bejátszással indítottuk a mesét, amiben én a Hálafa szerepét játszottam. Kollégáim, mint erdei állatok tanakodtak, majd rájöttek a megoldásra, hogyan lehetne meggyógyítani a fa lelkét.A kis állatok elmondták, hogy miért hálásak a fának, így a fa egyre jobban érezte magát és meggyógyult a lelke, újra életerős fa lett belőle.Nagy tapsot kaptunk a gyermekektől, ami számomra nagyon jó érzés volt. Ezután, minden csoport a saját termében folytatta tovább a tevékenységét.Csoportunkba visszatérve megnéztük a Hála virágait az Erősségek kertjében című videóban.Ennek segítségével pontosabb képet kaphattak a gyermekek, hogy mennyi mindenért lehetnek hálásak, szinte a nap bármely szakában.A foglalkozás zárásaként „hála csigát” készíthettek, festhettek a gyermekek, amit levélre ragasztottunk, majd mágnessel ellátva mindenki hazavihette. Nagyon élvezték a gyermekek a munkát, láttam az arcukon a boldogságot, és volt aki igazán szép, egyedi csigát festett. Bízom benne, hogy ha otthon majd ránéznek, eszükbe jut az első boldog óránk, és az, amit a háláról tanultak.

Képek