Boldogságóra Program

A derecskei 4. b osztály Hála-hálója láthatatlan, de mindig jelen van. A mélybe zuhanót elkapja, megtartja, és újra felemeli, mint egy trambulin. Most szeptemberben 4. tanévben kezdtük meg az osztállyal a Boldogság órákat. A program eredményességét már többször megtapasztaltam, és a létjogosultságához kétség nem férhet. Ezt nem csak a kutatások bizonyítják, hanem az olyan történetek, mint amit most szeretnék megosztani veletek.
A tanító is ember, és bizony történik az életében olyan tragédia, amitől a félelem, a kétségbeesés és a bánat kiül az arcára. Bármennyire igyekszik uralkodni ezeken az érzelmeken, nem tudja kívül hagyni az osztálytermen. Tanítványaim azonnal észrevették, hogy baj van. Kérdezgettek, hogy miért vagyok ilyen szomorú. Nem szerettem volna beszélni róla, de ezek a mondatok hangzottak el:
-Te mondtad, ha baj van, meséljük el, mert attól könnyebb lesz.
-Azt mondtad, hogy ilyenkor támaszt kell keresni. Mi itt vagyunk neked.
-Azt is te mondtad, hogy optimistán gondolkodjunk, még a legnehezebb napokon is! Emlékszel, amikor apukám nagyon beteg volt?
-Legyél ma te a szeretetgombócunk tölteléke, megölelünk, mert attól jobban leszel!
Ezek után el kellett nekik mesélnem, hogy anyukám nagyon beteg, és rettegek attól, hogy elveszíthetem. Felnőtt komolysággal hallgattak, együttérzően átöleltek. Felidéztük közösen, mennyi mindenért lehetünk hálásak szüleinknek. Biztosítottak róla, hogy ma igazán jók lesznek, és anyukám hamarosan meggyógyul. Hálájuk jeléül, minden szünetben szíveket és feliratokat rajzoltak a táblára, a nap végére százszor elmondták, leírták mennyire szeretnek. Amikor készülődtünk haza (péntek volt) ez hangzott el:
-Hát legalább négy órába telt, hogy újra mosolyogj! Ugye jobban vagy?
-Mi csak akkor vagyunk boldogok, ha te is az vagy!
-Fotózd le a táblát! Ha hétvégén elszomorodsz, nézd meg a képet!
Olyan HÁLÁS voltam ezeknek a törpéknek, és olyan BÜSZKE is rájuk, hogy sokkal jobban éreztem magam. HÁLÁS vagyok a programnak, hogy tanítványaimmal részese lehetek.

Képek