Hála-háló

Hala-halo-4.b.jpg

„Épp elég, ha egész életedben csupán egyetlen egy imát tanulsz meg – azt, hogy KÖSZÖNÖM!
(Eckhart Tolle)

A mindennapi életben a boldogsághoz vezető út egyik alapja a hála, amit a legegyszerűbben a köszönöm szóval tudunk kifejezni. Egy mosoly, egy ölelés, egy kedves szó szebbé teheti nemcsak a mások, de a mi napunkat is. Ennek fontosságáról beszélgettünk a gyerekekkel, és arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Elmesélték, hogy aznap reggel éppen kinek és miért hálásak. A hála érzetének kialakulása hosszú folyamat, ezt mindig gyakorolni kell. Az egyik tanuló írt egy verset is, amelyet megosztanék.
B. Janka – Hála
Hálás vagyok, mert megszülettem,
Áldott, aki nevelt engem.
Lelkem boldog, ha megölelnek,
Anya, Apa szeretlek.

A beszélgetés során rátértünk arra is, hogy érezhetnek-e hálát osztálytárs iránt. Rögtön kezek emelkedtek a magasba, és mesélték el, kinek hálásak. Elkészítettük a Hála-hálót. Amíg meghúzták a vonalakat a nevekhez, akinek kedve volt, elmesélhette, miért érez hálát a társa felé. Volt, aki csak egy vonalat húzott, de volt, aki úgy érezte, hogy több gyerek iránt érez hálát. Fontos megemlíteni, hogy milyen érzés hálásnak lenni, de arról is kell beszélni, hogy milyen érzés, ha neked hálásak. (Mivel két negyedik osztályban is beszélgettünk erről a témáról, ezért két Hála-hálót készítettünk.) Érdekes volt megfigyelni a gyerekek arcát, amikor tanulmányozni kezdték a Hála-hálót, hogy hányan hálásak nekik. Látszott, hogy jól esett nekik.
Végezetül játszottunk „Nagy szél fúj!” játékot. Először hétköznapi dolgokkal kezdtük, majd rátértünk a hálára. Nagyon jó ötleteket találtak ki a gyerekek, jó volt velük játszani.
Hálás vagyok, hogy megmutathatom nekik a boldogságfokozó technikákat, és bízom benne, hogy boldog felnőttekké válnak.

Képek