Hála gyakorlása

- Csoport neve: Bakonszegi pillangok
- Furtai Általános Művelődési Központ Bakonszegi Zöldliget Óvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (81 megtekintés)
Nyári szünet után, új gyerekek érkeztek a Pillangó csoportba. Év elején a beszokás, visszaszokás, az új csoporttagok megismerése történik. A társas kapcsolatok, kicsit átrendeződnek az új tagok miatt. Ez a csoport három hete van együtt.
Ráhangolódás képen, köszönős játékot játszottunk Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalára. A feladat az volt, hogy a szőnyegen járkálnak a gyerekek, és amikor elhallgat a zene, keressen valakit és köszöntsék egymást, előre meghatározott köszönési forma szerint. Első alkalommal, fogjanak kezet valakivel, azután fogják meg egymás kezét, majd öleljék meg egymást stb. Utolsó feladat az volt, amikor leáll a zene, üljenek le a szőnyegre egymás mellé. Körbeadtam először egy, majd három falevelet. Az volt a feladat, hogy olyan gyorsan adják körbe, hogy a levelek ne érjék utol egymást. Egy levél körbeadásánál is nagyon siettek és nagyokat nevettek, de háromnál még inkább.
Azután elmeséltem A hálafa történetét. Középre tettem egy fát, majd megjelenés sorrendjébe a bábokat is, majd összegeztük, hogy mi történt a mesében. A gyerekek nagyon szépen elmondták, hogy a fa szomorú volt, mert úgy gondolta, hogy nem értékes. Az állatok elmondták véleményüket, hogy miért örülnek a fának. Majd a munkafüzet képeit is megbeszéltük, hogy ők miért lehetnek hálásak. Ezek után kérdésemre, egy pár gyerek is elmondta, hogy ő miért hálás. Sokan a focilabdáért voltak hálásak, mert nagyon szeretnek focizni. Többen is megnevezték a családjukat.
Miután sokan elmondták, megkértem őket, hogy mindenki foglaljon helyet az asztaloknál és a piros szívbe rajzolja bele, hogy miért hálás. A rajzokon már virágok, napocska, állatok, karácsonyfa is szerepelt. Így alakult ki a mi hálakertünk. A nagy papírszívet és a pár kisebbet kiraktuk a csoportszobánkba, amit azóta is látunk minden nap.
Rajzolás alatt, meghallgattuk még Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát is, aki elkészült követte a szövegbe lévő mozgásokat. Végül mindenki csatlakozott és jól éreztük magunkat. Azt gondolom, hogy a gyerekek is nagyon élvezték a foglalkozást és én is, amiért láthattam egy csomó hálás és kíváncsi szempárt.