Hála forgó

- Csoport neve: Boldogságos Őzikék
- Etelka Modokné Vigh
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (85 megtekintés)
❤ Boldogságóra❤ – Hála gyakorlása
Az új tanév elején új szokást vezettünk be a csoportunk életébe, mely segítségével a pozitív kapcsolatokat alapozunk meg.
„Hangulat forgó”
Reggelente egy beszélgetőkör keretében a forgó
segítségével a gyerekek elmesélhetik, hogyan milyen érzelmekkel érkeztek az óvodába.
3 napraforgó ábrázolja ezeket az érzelmeket
🙂😡😥. A virágok szirmain a gyerekek jelei láthatók. Azon a virágon helyezkedik el a szirom, amilyen érzelemmel érkezett reggel a gyermek.
Ez a beszélgetés segít kialakítani a gyerekekben az egymásra figyelést, türelemre nevelést valamint megtanulnak beszélni az érzéseikről.
Relaxáció után elmeséltem nekik a Hálafa történetét. Majd hála hálót készítettünk: minden kisgyerek köré hálót fontam, hiszen egy olyan dolgot kellett mondani amiért hálásak tudnak lenni.
Majd az elhangzott hálàkból egy Hála forgót/ napraforgót/ készítettünk. A virág szirmain a hálás dolgok szerepelnek. A csoportunk ajtaján ez található 🙂
Hála vonatba is beszáltak a gyerekek és úgy utaztunk végig a csoporton, hogy hálás dolgokat mondogattunk.
Óvodai szinten pedig útindító üzenetekkel fejeztük ki hálánkat a szülők felé, mert a mi óvodánkat választották.