Hála foglalkozás reflexió

20181204_143846.jpg

Örömmel tölt el, hogy a mi óvodánk is megkapta a boldog óvoda címet. Kezdetektől fogva arra törekszem, hogy sikeres, hatékony és boldog perceket szerezzek a boldogságórákkal a gyerekeknek. Nagy izgalommal kezdtem bele az első boldogságóra átadásába. Témakör a hála volt.
Bevezetésként elkészítettük a boldogság várát, ahová közösen, sikereket elérve szeretnénk eljutni a témák végére. A boldogság várát a gyerekek színezték ki közösen. A gyerekek lelkesen vettek részt a feladatokban. Az első lépcsőfok teljesítéséhez beszélgettünk a háláról. Majd relaxációs gyakorlatokat csináltunk. Elmeséltem a hálafa történetét. Figyelmesen végighallgatták a mesét és ügyesen felfedezték a hála jegyeit benne, majd hálafát készítettünk. A labdás feladat különösen érdekes volt számukra, ahol a gyerekek pozitívan nyilvánulhattak meg. A feladatban minden gyermek választott egy társat magának, akinek elmondta, hogy miért hálás neki. A végén nagy szeretettel ölelték meg egymást. Szívet melengető volt hallgatni, ahogy megfogalmazták a gondolataikat a témával kapcsolatban. Elkészítettük a hála virágait is, amit a szüleiknek ajándékoztak. Végül, elkészítettük a hála szívet is a gyerekek kézlenyomataiból.
Végezetül, meghallgattuk Bagdi Bella Boldog vagyok című dalát, ami építi a gyerekekben az optimizmust, az önbizalmat és a pozitív énképet. A dalt mozgással kísértük.

Képek