Hála ÉRTEM-ÉRTED-ÉRTÜNK!

- Csoport neve: Csodamanok
- Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézmény
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (67 megtekintés)
A hála gyakorlására jó példa, hogy a kis elsőseimmel és a negyedikesek egy részével a közeli erdőbe kirándulni, akkor mondtuk a gyerekeknek: de jó, hogy ilyen szép idő volt, el tudtunk menni együtt! Ezzel kifejeztük a hálánkat és példát mutattunk arra, hogy fontos a kis dolgokért is köszönetet mondani.
A negyedikesekkel már harmadik éve foglalkozunk a boldogság órával. Ők már tudják mit jelent a Hála. A feladatok közül azt választottuk, hogy különféle tárgyakkal tették ki a Hála szót, majd pedig ők maguk voltak az „alanyok”.
Végezetül egy játékot játszottunk közösen:
A játékhoz szükség volt ábécé betűkre, melyeket a negyedikesek segítségével készítettünk el kartonbók, kártyákat kivágva, és felírva rá a betűket. Minden tanuló húzott egy betűt, és a feladata az volt, hogy találjon ki egy olyan szót, amiért ő hálás, és az adott betűvel kezdődik. Természetesen az elsősöknek segítettünk azzal, ha megadtunk egy témát, amelyen belül gondolkozniuk kellett a szavakon, pl. ételek, különböző tevékenységek, amit szeretnek az iskolában, vagy hobbi.