Hála álarc

- Csoport neve: Süni kis-középső csoport
- Károly Óvoda Móricz Zs. utcai Tagintézménye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (387 megtekintés)
A Csiga-bigák izgatottan várták az 1. Boldogságórájukat, melyet fokozatosan készítettünk elő.
Nagy örömünkre, a szülői értekezleten a szülők is érdeklődve s kíváncsian figyelték a Boldogságóra programcsomag ismertetését.
A gyermekek a mai napon, resztoratív-körben hallgatták meg Bezzeg Andrea: Hálafa-története című meséjét. A meghitt mesehallgatás után, beszélgetést kezdeményeztek a gyermekek, mellyel a jó és rossz cselekedetek jelentéstartalmát erősítettük meg együtt, közösen. Kitértünk arra is, hogy számunkra a fa példaértékű cselekedete hőssé tette őt számunkra is. Így került átvezetésre a javasolt vizuális tevékenység. A gyermekekkel példákat elevenítettünk fel a már ismert mesékből, így választhatták ki, hogy ki milyen szuperhős lenne, ezt persze titokban kellett, hogy tartsák! A gyermekek különféle technikák közül választhattak, szabadjára engedhették a fantáziájukat, többnyire kedvelt volt: a rajzolás zsírkrétával, ceruzával, és a vágás ollóval.
Az elmélyült tevékenység alatt, meghallgattuk Bagdi Bella-Szép nap…c.dalát, mely nagyon tetszett a gyermekeknek!
Az elkészült munkákat megnéztük, kitaláltuk ki milyen hős/mesehős szerepébe bújna, felöltöztettük őket pozitív jellemzőkkel, illetve a gyermekek azt is megfogalmazták, ha szomorú gyermeket látnak, mivel okoznának örömöt számára: megsimogatnák, játszanának vele, megkérdeznék tőle mi a baj? stb.
Biztattuk őket, hogy a továbbiakban alkalmazzák is mindezeket.
A gyermekek az álarc helyett ,, Ölelés-körrel” ajándékozták meg egymást, hiszen mindenki boldogan szerette volna megmutatni az elkészült álarcát otthon, így haza vitték azokat.
A mai Boldogságóra alkalmával, fejlődött a gyermekek figyelme, gyakorolták az egymás türelmes végighallgatását, nőtt önbizalmuk az önkifejezéssel, empátiájuk, bővült a szókincsük és a tevékenységek során erősödött a csoportunk kohéziója.
A Csiga-bigák apraja és nagyja az évszak adta lehetőségeknek is hálásak, így kialakítottuk kooperatív munkával az Élő-sarkunkat! Fogadjátok Tőlünk szeretettel! Reméljük, hogy ezekben az őszi borongós napokban, egy kis vidámságot okoz az olvasóinknak az Ősz Manónk s környezete!
Köszönjük a gyermekek és szülők gyűjtő – munkáját is!





