Hála a napfényért

- Csoport neve: Bakonszegi pillangok
- Furtai Általános Művelődési Központ Bakonszegi Zöldliget Óvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (88 megtekintés)
Hála a napfényért
Újra elérkezett a szeptember, az első Boldogságóra foglalkozás ebben a nevelési évben. A gyerekek fele elballagott, így 12 új gyerek érkezett a nagy-középső csoportba. Ők először vettek részt ilyen foglalkozáson.
Ráhangolódás képen mi voltunk az égig érő fák, akik hajladoztak a szélben, így mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen lehet fának lenni. Ezután meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap című dalát. A dal végén körbeültünk és a mese ráhangolódása képen először egy, majd három pillangó plüsst adogattak körbe úgy, hogy ne érjék utol egymást. Ez a feladat, nagyon tetszett a gyerekeknek.
Elmeséltem Jékely Zoltán: A három pillangó történetét, kérdéseket tettem fel nekik. Mivel a pillangók a napsütésnek voltak hálásak és a napnak, elkészítettük a napocskát tenyérlenyomatokkal.
A foglalkozás lezárása képen, meghallgattuk Gryllus Vilmos: Lepke és virág dalát. Ez alatt a gyerekek szabadon mozogva a térben, kipróbálhatták, milyen pillangóként röpködni a mezőn.
Azt gondolom, nagyon tartalmasan töltöttük el a nevelési év első Boldogságóra foglalkozását.