Hála 2023-2024

- Csoport neve: Baglyocska csoport 2024
- Móricz Zsigmond Téri Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (146 megtekintés)
Hála 2023-2024
Kiscsoportosok lévén a hangsúly a beszoktatáson, befogadáson volt az idei é első hónapjában. Nagyon sok mozgásos mondókával, verssel igyekeztünk oldani a gyerekekben az elválás okozta szomorúságot, feszültséget, hiányérzetet. A mindennapi beszélgető körök során egyre nyitottabbakká, beszédesebbé váltak a gyerekek. Bizalommal fordultak hozzánk felnőttekhez, és egymáshoz is, egyre inkább látható volt, hogy segítik egymást is ebben a folyamatban.
A hála fogalma egy kevésbé megfogható érzés, amit nehezen ismernek fel a gyermekek, azonban ebben a helyzetben, a beszoktatás folyamatában kézzel fogható volt a kicsik számára is ez az érzés. Megbeszéltük, hogy ki hogyan érezte magát aznap, volt-e, aki sírt, volt-e olyan, aki megvigasztalta, megölelte, megsimogatta őt, illetve ez milyen érzést váltott ki az adott gyermekből. Már meg is volt az érzés, tudták mihez kötni a gyermekek.
A könyvből választottam a Maci bajban van című rövidebb, a korcsoportnak megfelelő mesét. A beszélgető kör után hálavonatot játszottunk, mindig nagy sikere van a vonatozásnak, a csoportszobában való szlalomozásnak pedig különösen örültek a gyerekek.