Ha szeretünk valakit, nem sokáig emlékszünk arra, hogy megbántott bennünket.

Ezt a hónapot egy olyan eseménnyel kezdük, amire nagyon büszke vagyok. Tankerületünk szakmai napot tartott, ahol jó gyakorlatokat lehetett bemutatni iskoláknak. Mi iskolánk a Boldogságórák gyakorlati alkalmazását mutatta be. Nagyon sokan eljöttek, sokan voltak kíváncsiak a programra, egy nagyon kellemes napot töltöttünk együtt a kollégákkal.
Ez a hónap a megbocsájtásról szól. Azt hiszem, elég nagy biztonsággal leszögezhetjük: nincs olyan ember, akit még soha nem bántottak meg. Sőt, talán még odáig is elmennék, hogy kimondjam: nincs olyan ember, aki még soha senkit nem bántott meg. Nem igaz? Hiszen ahogy együtt, egymás mellett élünk, forgolódunk a világban, egyszerűen lehetetlen elkerülni, hogy időről időre olyasmit mondjunk, tegyünk, ami egy másik embernek kisebb-nagyobb sérüléseket okoz. Ideális esetben egy ilyen sérülést bocsánatkérés, majd megbocsátás követ.A megbocsátás olyan téma, amiről rengeteget hallhatunk. Elsősorban azt, hogy ahhoz, hogy boldog, teljes életet élhessünk, meg kell tanulnunk elengedni a sérelmeinket.
Eldobtuk a köveket az udvaron, ami azt szimbolizálta a haragunkat is úgyanígy el kell engedni.
Elengedtük a pillangóinkat is.
Egyik délután koktéloztunk is, a közeli Szász tanyára tettünk kirándulást, ahol az állatok közelsége, nyugalma a tanya csendje is tanított bennünket a megbocsájtásra és nyugalomra.
Ebben a hónapban megismerkedtünk a 4 varázsigével: meg kell tanulnunk kimondani a sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek.
Vittünk be a terembe Jácintot és megbeszéltük hogy a megbocsájtás virága e kis növény. Megbeszéltük hogy ezzel bárkitől bocsánatot kérhetünk, ha megbántottuk vele.
Beszélgetőkör alkalmával megbeszéltük hol érezzük a testünkben a haragot amikor valaki megbánt bennünket.
Iskolánk névadójának egy egész hetet szenteltünk, különböző programokkal.
Volt emlékfutás, ill a megtörtént kicsi osztályunk Mazsolóavatója.
Megemlékeztünk a Földnapjáról. Bagdy Bella dalait énekelve.
Megtanultuk ebben a hónapban : a megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól