Boldogságóra Program

A mi hősünk
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy óvoda. A Mókuska csoportból Zéti egy nap elindult világgá. Egy nagy várat szeretett volna építeni, hogy utána a többiek is játszhassanak ott.
Ahogy ment, mendegélt, találkozott Bandival.
-Hogy kerülsz ide? Miért nem mentél oviba? – kérdezte Zéti.
-Azért, mert követtelek. Szeretnék veled menni. – válaszolta Bandi.
-Hát jó. Induljunk! – egyezett bele Zéti.
Egy barlanghoz értek, ahová be is mentek. A sötétben megbotlottak valamiben. Nagy morgás hallatszott. Zéti bekapcsolta a zseblámpáját és világított vele. Egy hatalmas mérges sárkány közeledett feléjük. Meg akarta őket enni. Mindketten ásni kezdtek, ahogy csak tudtak. Mire odaért a sárkány hozzájuk, a csapda készen állt. Amikor a sárkány össze akarta Zétit taposni, ő elugrott, s a sárkány lába pont a gödörbe szorult. Így csapdába esett. Keservesen sírni kezdett. Erre Bandi megsajnálta. Megszólalt a sárkány:
-Kérlek titeket, engedjetek el, nem bántalak titeket. Sőt! A barátotok leszek. Adok nektek egy sípot, és ha a segítségemre lenne szükségetek, azzal odahívhattok.
-Jó, rendben. Kiszabadítunk.
Így is lett. A sípot Bandi zsebre tette és tovább indultak. Mentek, mendegéltek, és találkoztak Bettikével, aki nagyon szomorú volt. A fiúk megkérdezték, miért olyan szomorú, mire Bettike így válaszolt:
-Azért vagyok szomorú, mert szeretnék óvodába járni, de egy boszorkány megátkozott. Azt mondta, addig nem enged el innen, nem mehetek óvodába, amíg nem tudom egyedül bekötni a cipőfűzőmet.
-Ó, ne szomorkodj! Majd én megtanítalak cipőt kötni. – szólt Zéti.
És hozzá is láttak. Leültek egy fa tövébe és Zéti mutatta Bettikének, hogyan csinálja.
-Először csinálj egy csomót, majd két fülecskét, aztán az egyiket dugd át a másik alatt, és mindkettőt erősen húzd meg!
Bettike többször próbálgatta. Egyszer csak ott termett egy gonosz boszorkány és azt sikoltozta:
-Úgy sem fog sikerülni! Ha-ha-ha-ha!
De Zéti és Bandi addig bíztatták Bettikét, és addig mondogatták, hogy ne adja fel, amíg egyszer csak sikerült. Abban a pillanatban a boszorkány felkiáltott:
-Na tessék! Megtanulta! – és eltűnt.
Bettikének már csak haza kellett jutnia Budapestre. Zéti megígérte neki, hogy hazakíséri. Bandi azonban nem akart tovább menni, ezért átadta Zétinek a sárkánytól kapott sípot, és vissza indult az óvodába. Zéti és Bettike útra keltek Budapest felé. Már hét napja gyalogoltak, amikor Zéti a zsebébe nyúlt és a kezébe akadt a síp. Eszébe jutott, hogy segítségül hívja a sárkányt. Így is tett. Megfújta a sípot és a sárkány egyből ott termett. A gyerekek felültek a hátára és Zéti kiadta a parancsot:
-Irány Budapest!
A sárkány pár szárnycsapás után meg is érkezett velük. Bettike megköszönte Zéti segítségét és elbúcsúztak egymástól. Zéti tovább repült a sárkánnyal. Repült, repült, egyszer csak megpillantotta Marcit az oviból, aki egy mély szakadékból próbált kimászni, de egy nagy kődarab a lábára szorult. Zéti odairányította a sárkányt, leszállt és a nagy sziklát a földhöz vágta, majd a kődarabokat egy nagy halomba gyűjtötte. Marci megköszönte a segítséget és azt mondta Zétinek, hogy hálából örökké a barátja lesz. Zéti azt felelte:
-Egy hatalmas várat szeretnék felépíteni, hogy az ovisok tudjanak ott játszani.
-Segítek neked. – ajánlotta Marci.
A sárkányt hazaengedték és nekiláttak várat építeni. Nem telt el sok idő, amikor egy egész csoport gyerek sétált arra. Zéti felismerte a Mókuska csoportból a csoporttársait. Az ő keresésére indultak. Ott volt: Dominik, Bálint, Luca, Emi, Ami, Viki, Reni, Dalma, Kevin, Debi, Tibike, Lorcsi, Milán, Dorina, Kristi és Gyurika. Velük együtt jöttek a kísérő felnőttek: Évi néni, Ildi néni, Marcsi néni és Móni néni. Mindannyian megfogtak egy-egy kősziklát, és építeni kezdtek. Együtt dolgoztak órákon át és elkészült a vár. Hatalmas ünnepséget tartottak, tűzijátékkal, és sok-sok finomsággal. Az óvoda többi csoportját is vendégül látták. Ezt követően boldogan éltek a várban, amíg meg nem haltak.

Képek