Boldogságóra Program

Óra volt, épp a háláról beszélgettünk az óraterv szerint. Újonnan érkezett „kis vagányunk „problémája is felmerült. Eleinte csak figyelő volt, majd egy idő után, mikor végighallgatta az osztálytársait, hogy azok mi mindenért hálásak, én pedig próbáltam „kis vagányunk” szemszögét megláttatni az osztállyal, hirtelen, a száját éppen csak kinyitva csendben kifakadt: „-Ti nem tudjátok, milyen rossz nekem…..” A sírással küszködött, csillogtak a szemei, megremegett az arca, de még tartotta magát. Az osztályban mindenki döbbenten figyelt. Az egyik fiú megkérdezett: „-Tanár néni, akkor miért ránk haragszik?” (Utalva arra, hogy az ideköltözéséről nem a társai tehetnek.) Ekkor halkan megkértem a fiút, forduljon „kis vagányunk” felé, és kérdezze meg őt a szemébe nézve. A pillanat, ahogy ott egymással szemben emberi hangon elhangzott a kérdés, felemelő volt. Akkor egy pillanatra beleláttak valamibe, amit osztálytársuk a kis lelki batyujában cipel. És talán abból a számára nehezen cipelt „batyuból” egy kavicsdarab kikerült. Hálás vagyok a Pillanatért.

Képek