Globális jóllét

- Csoport neve: Tóth Árpád Gimnázium
- Tóth Árpád Gimnázium
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (142 megtekintés)
A ‘Globális jóllét’ nevezetes napjai közül kettőt választottak ki a csoport tagjai, amelyekről kisebb csoportokban tájékoztató jellegű posztert készítettek kutatásaik alapján.
A posztert bemutatták és rövid előadást tartottak az adott nappal kapcsolatban. Különösen az Apák napja volt érdekes, hiszen ez Magyarországon még nem annyira elterjedt.
Egy másik csoportommal az utolsó tanítási héten év végi reflexiós órát tartottunk, amelyhez felhasználtam a farkasos tanmesét, amelyet előbb lefordítottak angolra, majd párokban megbeszélték a kérdéseket.
Ezután a ‘The New York Times’ tanévvel kapcsolatos reflexiós kérdéseire válaszoltak a tanulók egyénileg, majd válaszaikat párokban megbeszélték.
Válaszaikat elolvasva én is hasznos visszajelzéseket kaptam a munkám eredményességéről, illetve azzal kapcsolatban, hogy a következő tanévben mire figyeljek.



