Figyeljünk az apró örömökre! 3.a

- Csoport neve: A boldogság vándorai
- Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Apró örömök élvezete
- (121 megtekintés)
A Boldogságóráim leglelkesebb diákja ebbe az osztályba jár. Már az előkészületekben aktívan részt vett – kartonszínt választott, vitte az eszközöket, kérdezett, csicsergett, lelkesedett.
A ráhangolódó légzőgyakorlatot követően beszélgettünk az apró örömökről. Ezt követően meghallgatták Döbrentey Ildikó A hétdombi csodatévő szivárvány című meséjét, majd kértem őket, hogy gondolják ki, ők mit kérnének a szivárvány alatt, majd 6 széket – mint dombszimbólumot – elhelyeztem a padok között, ezen ők végigjárták az utat, a végén az ugrálókötélen átlépve mondták ki vágyukat hangosan. Mindenki sorra került. Kiosztottam a kör alakú vingettákat, melyekre filccel, tűfilccel, színessel ráírták és/vagy megrajzolták apró örömüket, végül felragasztották az apró örömök fájára. Meghallgattuk, mozogtunk, táncoltunk Bagdi Bella Ma rám talál a boldogság című dalára. Az óra végén még volt lehetőség egy közös fotóra is az apró örömök fájával a visszajelzés előtt.