Figyelj a mindennapok csodáira!

- Csoport neve: Hőgyészi Unikornisok
- Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ IV. számú Hőgyészi Gyermekotthona
- Kategória: Felsősök
- Téma: Apró örömök élvezete
- (181 megtekintés)
Apró örömökre fókuszálni a mindennapok zavaros világában nem könnyű feladat. A lányok először kitöltötték a munkafüzet egyik feladatát, mely segített arra fókuszáltatni, hogy mit is jelent az apró öröm. Jó vált látni, ahogy beleélték magukat az adott helyzetbe, ezáltal könnyen eldöntötték, hogy számukra apró örömet jelent az a dolog vagy sem. Eddig többen bele sem gondoltak, hogy ezeknek a pillanatoknak jelentősége van. Ezek után már tudják, hogy igen…
Ezt követően az előkészített, formára vágott zsugorfóliákból választottak és alkoholos filccel feliratot készítettek rá, mintát másoltak – ki mit szeretett volna. Amikor elkészültek kisütöttük a csoportjuk sütőjében, majd szerelőkarikát tettünk rá és bőr zsinórra helyeztük – nyakláncok készültek.
Egy másik alkalommal Hágen Zsuzsa táncműhelyében jártunk a mozgás és dráma elemeivel fókuszáltunk a pozitív érzések átélésére – mint apró öröm egyik megjelenési formájára.
Köszönöm a kollégák aktivitását, lelkesedését és a gyerekekkel közösen megélt apró örömeink azonosításának bővítési lehetőségét!