Fenntartható boldogság

Fenntartható boldogság

A tanév utolsó hónapjában a fenntartható boldogság témakörével foglalkoztunk, valamint az év eseményeiről, témáiról emlékeztünk meg. Feldolgoztuk a Katica elveszett pöttyei című mesét, amihez a gyerekek színezőt színeztek ki a szereplőkről, majd megbeszéltük a tulajdonságaikat valamint, hogy mi vezérelte a cselekedeteiket. Felsoroltuk, hogy ki miben fejlődött az év során, majd egy asszociációs játékot játszottunk. Végül, az utolsó héten egy képeslapot készítettek egymásnak a tanulók. Nagyon tetszett nekik ez a feladat, élvezték, hogy adnak is és kapnak is. Összességében úgy gondolom, hogy a gyerekek megszerették a boldogságórákat és amennyiben lehetőségünk lesz rá, szeretnénk majd folytatni a foglalkozásokat a jövőben is.

Képek