Fenntartható boldogság

20210610_103437.jpg

A tanév utolsó boldogságóráját arra használtuk fel, hogy végiggondoljuk az eddig végzett munkánkat. Emlékezetünkbe idéztük, hogy ezek az órák mennyi örömet, boldogságot jelentettek nekünk, és mindannyian úgy nyilatkoztunk, hogy szeretnénk ezt folytatni a továbbiakban is.
A relaxáció és a Minden nappal egyre jobban című dal eléneklése után felidéztük, hogy milyen témákat érintettünk a tanév során. A gyerekek maguk mondták el, hogy milyen történetekre, játékos feladatokra emlékeznek egy-egy témakörből. A dobókockás játékban be kellett fejezniük a megkezdett mondatokat, így láthattam, hogy a boldogságórák milyen hatással voltak a gyerekek gondolkodására, szemléletére. Örömmel láttam, hogy a megbeszélt témák során a boldogság fenntartására való képességük sokat fejlődött.
Kértem a tanulókat, hogy fogalmazzanak meg egy-egy dolgot arra vonatkozóan, hogy mit tanultak, mit gyakorolnak, és mit adnak tovább a tanultakból. A tanórát meditációval zártuk.

Képek