Éves beszámoló
- Csoport neve: Brumi barátai
- Kemény János Elméleti Líceum, Maroshévíz, 535700
- Kategória: Alsósok
- Téma: Fenntartható boldogság
- (226 megtekintés)
1. HÁLA
RELAXÁCIÓ
Ismerjük már a puha meleg, felengedek… játékot, ezzel kezdtünk.
A TÉMA BEVEZETÉSE
Hálaleltárt készítettünk, felírtam a táblára, amit mondtak a gyerekek.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Közösen olyan dolgokat gyűjtöttünk, amikért egy nap folyamán hálásak lehetünk, de észre sem vesszük. Mindenki kis cetlire írta, így felragaszthatta a táblára.
Meghallgatták A csodakantás c. mesét, aztán felsoroltuk a hálás szereplőket.
Mindenki kapott egy falevelet, amire felírhatta, miért hálás. Közösen készítettük el a hála-fát.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
A zárókörben mindenki sorra odafordult a társához, s elmondta, miért hálás neki.
A hónap végén hálabefőttet vittek haza annak a családtagnak, akit kiválasztottak.
2. OPTIMIZMUS
RELAXÁCIÓ
Az összehangoló első változatával kezdtünk.
A TÉMA BEVEZETÉSE
Hogy vagy?
Elmondtam a gyerekeknek, hogy mivel fogunk foglalkozni. Utána a Dobj egy kérdést! módszerével egy-egy szóban el kellett mondják, mit éreznek.
Egy papírcsíkra felírta mindenki, hogy miért érzi azt, amit az előző játékban mondott. Pl. Azért vagyok szomorú, mert ma a barátnőm nem jött iskolába. A csíkokat feldaraboltam a tagmondatok határán, összetűrtem, és külön dobozokba tettem az első, illetve a második részt. Mindenki kihúzott egy-egy kezdő, illetve befejező cetlit. Aki akarta, felolvasta. Sok vicces mondatot rakott össze a véletlen.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Az aranyszőrű bárány mesét hallgattuk meg, aztán eljátszottuk úgy, hogy mindenki elvállalt egy-egy szerepet, és újra meghallgattuk, közben mímeltük a mesét. Aki néző akart lenni, a helyén maradt.
A Hogy beszélsz magaddal c. gyakorlattal zártunk. Érdekes megerősítéseket tudtak mondani maguknak.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
Ha én lennék a barátom…
A zárókörben mindenki sorra elmondta, mi az, ami neki gondot okoz, majd fogalmaznia kellett egy bíztatást saját magának.
Most, hogy vagy?
A Dobj egy kérdést! módszerével egy-egy mondatban ismét el kellett mondják, hogy érzik magikat.
3. TÁRSAS KAPCSOLATOK
RELAXÁCIÓ
A hintáztató játékkal kezdtünk: Hasonló magasságú gyerekekből alkottunk párokat. A párok háttal fordultak egymásnak, összefonták a karjaikat, majd behajlított könyökkel megpróbálják egymást felemelni.
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeknek elmondtam, mivel fogunk foglalkozni. Megkértem, játsszunk kitalálóst. A szabály az legyen, hogy egy jelentkező elmondja, miért fontos neki egy személy, a többiek ki kell találják, kiről volt szó. Aki kitalálta, az folytatta. Nem került sorra mindenki, csak az, aki vállalta.
A beszélgetőkörben egy mondatot lehetett mondani arról, milyen a jó barát.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Elmondtam a gyerekeknek, hogy a következő mesében egy barátságról lesz szó. Kértem, hogy gondoljanak arra, miket hallottunk a beszélgetőkörben.
Meghallgatták A róka és a farkas a lakodalomban c. mesét, aztán megbeszéltük miért nem igazi ez a barátság.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
A gyűjtögetett gesztenyékből csapatmunkában alkottak. Egyik csapat egy teljes strandot készített, körhintával, fagyiárussal. A másik csapat egy kis állatkertet, emlősökkel, madarakkal. A munkákat az iskolai őszi kiállításban mutattuk meg.
4. JÓ CSELEKEDETEK
Ebben a hónapban több alkalmunk is volt a jó cselekedetekre.
A TÉMA BEVEZETÉSE alkalmával a gyerekeknek elmondtam, mivel fogunk foglalkozni egész hónapban, nem csak egy órán.
Bemutattam, hogyan tudnánk jó cselekedetekkel segíteni másoknak, és ezeket mind véghez is vittük.
– Egész hónapban kupakokat gyűjtöttünk jótékonysági célra a Capace cu suflet (Lélek-kupakok) egyesület akciójának keretében.
– Az idősotthon lakóinak kis ajándéktárgyat és üdvözlőlapot készítettünk, majd egy kis videót készítettünk, melyben két nyelven köszöntöttük az időseket és karácsonyi énekeket énekeltünk nekik. Az idősek horgolt sapkákat, tarisznyákat adtak nekünk ajándékba.
– A jótékonysági adventi vásárra gyertyatartókat és kopogtatókat készítettünk, az összegyűlt összeget egy autista kislány fejlesztésére adományoztuk.
– Az intézményünk óvodásait is megleptük, énekeltünk is nekik, ők pedig megvendégeltek minket.
5. CÉLOK KITŰZÉSE ÉS ELÉRÉSE
RELAXÁCIÓ
Az Égig érő fa vagyok… játékkal kezdtünk, úgy éreztem ez találó lenne a hónap témájához.
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeknek bemutattam, mivel fogunk foglalkozni. Megkértem őket, hogy emlékezzenek vissza a tanév elejére. Az első tanítási napon arra kértem őket, írjanak le egy célkitűzést a harmadik osztályra, és írják mellé a nevüket. Ez alkalommal visszakapták a cetliket, és elmondták, sikerült-e eddig megvalósítani, esetleg részben sikerült, vagy nem kezdtek még el dolgozni rajta.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Elmondtam a gyerekeknek, hogy a következő mesében egy barátságról lesz szó. Kértem, hogy gondoljanak arra, miket hallottunk a beszélgetőkörben.
Megbeszéltük, hogy minden kívánságuk teljesül-e. Aztán a beszélgetőkörben azt mondták el, mit gondolnak, mi lenne, ha minden kívánságunk teljesülne?
Meghallgatták Az öreg halász és a nagyravágyó felesége c. mesét, aztán megbeszéltük a szereplők viselkedését és döntéseit.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
Megbeszéltük, mi a különbség a kívánság és a kitűzött cél között, ki kell legyen a cselekvő az egyes esetekben.
Újra elővettük a célkitűzés cetliket, és sorra megbeszéltük azokat. Előbb azokról a célokról beszélgettünk, amelyeket sikerült a gyerekeknek megvalósítani. Aztán azokról, amelyeket még nem valósítottak meg. Mi az oka? Lehetne-e felbontani kisebb célokra? Esetleg módosítani kellene, hogy megvalósíthatóvá tegyük?
Mindenki új cetlit kapott. Erre újra lehetett célkitűzést írni. Megtartani a régit, átalakítani azt, esetleg újat tűzni ki.
6. MEGKÜZDÉSI STRATÉGIÁK
RELAXÁCIÓ
A hintáztató játékkal kezdtünk: Hasonló magasságú gyerekekből alkottunk párokat. A párok háttal fordultak egymásnak, összefonták a karjaikat, majd behajlított könyökkel megpróbálják egymást felemelni.
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeknek elmondtam, mivel fogunk foglalkozni. Megkértem, játsszunk kitalálóst. A szabály az legyen, hogy egy jelentkező elmondja, miért fontos neki egy személy, a többiek ki kell találják, kiről volt szó. Aki kitalálta, az folytatta. Nem került sorra mindenki, csak az, aki vállalta.
A beszélgetőkörben egy mondatot lehetett mondani arról, milyen a jó barát.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Elmondtam a gyerekeknek, hogy a következő mesében egy barátságról lesz szó. Kértem, hogy gondoljanak arra, miket hallottunk a beszélgetőkörben.
Meghallgatták Nap, Hold és Csillagok megszabadítása c. magyar népmesét, aztán eseménytáblázatot készítettünk. Színekkel jelöltük, melyik esemény volt kellemes, illetve kellemetlen az egyes szereplőknek. A gondolattérképen jelöltük, kik voltak a segítők, illetve kinek segítettek.
A rejtvény megoldása után megbeszéltük, hogyan könnyebb elviselni a nehezebb időszakokat, miért van szükségünk társakra?
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
A zárókörben arról beszélgettünk, hogy ha valami nem sikerült, akkor hogyan érezték magukat, aztán hogyan küzdötték le a kellemetlen érzést. Utolsó körben a Ha a barátom lennék… c. játék során azt kértem, adjanak tanácsokat megküzdési technikákra saját maguknak. (Ha valami nem sikerül, olyankor … vagyok. Azt tanácsolom, hogy …)
7. APRÓ ÖRÖMÖK ÉLVEZETE
RELAXÁCIÓ
Az összehangoló játék 6-os változatával kezdtünk. Ritmusváltással tettük viccessé.
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeknek elmondtam, mivel fogunk foglalkozni. Megkértem, készítsünk örömleltárt. Gondoljanak olyan apró kis dolgokra, ami örömet okoz nekik. A Dobj egy választ! C. játékkal folytattuk. Akinek odadobták a labdát, egy apró örömöt kellett mondjon.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Meghallgattuk A tizenkét hónap c. görög népmesét, aztán a naptárban mindenki öntapadós cetlivel jelölte a kedvenc hónapját. A cetlire felírták azt is, hogy miért az a kedvencük.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
A zárókörben arról beszélgettünk, hogy mikor szokták magukat megjutalmazni valamilyen módon, miután elértek egy célt. Egy másik körben arról beszéltünk, mikor szánnak időt a kedvenc időtöltésükre.
8. A MEGBOCSÁTÁS GYAKORLÁSA
RELAXÁCIÓ
A Meglengetem a karom… játékkal kezdtünk.
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeknek elmondtam, mivel fogunk foglalkozni. Aztán arra kértem, emlékezzenek, milyen érzés volt, amikor megbántotta őket valaki. A feladat az volt, hogy tervezzenek egy Emojit, ami azt az érzést fejezi ki. Aztán melléje egyet, ami azt jelenti: Megbocsátok neked.
A beszélgetőkörben egy mondatot lehetett mondani arról, mit éreznek, amikor valaki megbántja őket, s mikor, hogyan szoktak megbocsátani.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Elmondtam a gyerekeknek, hogy a következő mesében miről lesz szó. Kértem, hogy válasszanak párt maguknak. Ezután elmondtam, hogy a feladat az, hogy minél pontosabban jegyezzék le, melyik meseszereplőnek milyen sérelmei voltak.
Meghallgatták A három csibe c. bolgár népmesét, aztán megbeszéltük, miket sikerült lejegyezni a mesehallgatás során.
Megkérdeztem, voltak-e hasonló helyzetben, amikor úgy döntöttek, megbocsátanak valakinek. Arra kértem, meséljék el, miért bocsátottak meg, hogyan sikerült ez nekik.
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
Az óra zárásaként arra kértem mindenkit, írjon rövid üzenetet annak, akit ma megbántott, aztán a szünet folyamán csúsztassa a zsebébe, táskájába, tolltartójába. Aztán mindannyian fogadalmat tettünk, hogy megbocsátunk annak, aki ma üzenetben bocsánatot kért tőlünk. (Két érdekes kibékülésnek voltunk tanúi. Én is kaptam üzenetet, s természetesen, megbocsátottam.)
9. TESTMOZGÁS
Ebben a hónapban fogadalmat tettünk, hogy a szünetek minden percét a szabadban töltjük. Nagyszünetben labdát is lehetett kivinni. Az eredmény az lett, hogy az esőben is alig akartak bejönni a gyerekek.
Ezen kívül naplót vezettünk arról, hogy hány órát töltöttek a szabadban naponta.
Ebben a hónapban újabb csapatjátékokat tanítottak egymásnak, s ezeket sorban be is mutatták.
A harmadik héten megbeszéltük, hogy érezték magukat az iskolában, miért volt jó.
10.
RELAXÁCIÓ
A játékos arcizomlazító játékkal kezdtünk. Aztán az Éliás, Tóbiás c. éneket énekeltük, eltúlzott dikcióval. (Amíg nevetésbe nem fúlt az éneklés.)
A TÉMA BEVEZETÉSE
A gyerekeket megkértem, gondoljanak arra, miben változtak az év elejéhez viszonyítva. Aztán egy második körben azt mondták el, hogyan sikerült a változást létrehozni, mit tettek érte.
A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Az Itt történt c. játékot javasoltam nekik. (Álljanak oda az osztályteremben, ahol valami jó történt velük. Aztán meséljék el a társaiknak.)
AZ ÓRA LEZÁRÁSA
A zárókörben arról beszélgettünk, mit is visznek magukkal ebből a tanévből: (Ez van a tarisznyámban.)