Éves beszámoló

Megkuzdes.png

A problémaközpontú gondolkodást, a konfliktus kezelést, napközis/ délutáni foglalkozás keretén belül vizsgáltuk. A problémaközpontú megküzdés során a személy a helyzetre, a problémára összpontosít, megkísérli azt megváltoztatni, hogy a jövőben el tudja kerülni. Az érzelemközpontú megküzdés során pedig a személy azzal foglalkozik, hogy enyhítse a stressz okozta érzelmi reakciókat, megakadályozza a negatív érzelmek elhatalmasodását.
Az óra során végig gondoltuk, hogy hogyan viselkedünk egy-egy megterhelő helyzetben, milyen stratégiákat alkalmazunk. Az osztálytársak véleményét is kikértük, hogy ők hogyan látnak ilyen helyzetekben minket. Ezek alapján viselkedésünket tudatosan is megváltoztathatjuk. Mindenki rajzos formában készítette el a rá leginkább jellemző megoldási formákat. Az óra végeztével játszottunk a Pozitivity társasjátékkal, ami nagyon tetszett a diákoknak.
Az óra lezárásaként meghallgattuk Bagdi Bella Pozitív élmények újra élése című relaxációsdalát.

Képek