Évértékelés

- Csoport neve: Bóbita csoport
- Béke Utcai Tagóvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (174 megtekintés)
Boldogságórák a Bóbitákkal
Kicsit félve indult el a tanévünk, hiszen a csoportunkba 8 kiscsoportos érkezett, s mind- mind
örök izgő-mozgó kis”elevenke”. Így a boldogságórák kicsit másképpen zajlottak, jobban kellett differenciálni. A középső és nagycsoportosok örömmel vettek részt az órákon, a kicsiket meg inkább a mozgásosabb, zenés-táncos- játékosabb részekbe vontam be.
Nagyon jó évet zártunk, hiszen a vártnál sokkal jobban sikerült
a gyerekekkel feldolgozni a témákat és a szülők, kollégák is aktívan bekapcsolódtak a boldogságórás feladatokba.
Idén már több produktumunk is kikerült az ovi folyosójára, lett kollégák hálafája, erőségeink kertje, pozitív gondolatok, idézeteket is gyűjtöttünk . A szülőkkel készítettek otthon hála sütiket. hálaleveleket,apró örömök fotógyűjteményt,kincses ládikót….stb.
Nagyon élvezték a sok játékos feladatot, szívesen hallgatták a meséket, képessé váltak beszélni érzelmeikről, problémáikról és nem csak elmondták, de alkalmazták mindennapjaikban az boldogságórákon elsajátított technikákat. A szomorúság eljátszása nehézség volt számukra, mivel a csoportunk valóban egy BOLDOG, VIDÁM csoport ahol a szeretet mindig mindenben ott van.
A relaxációs gyakorlatok mellé betettem pár relaxációs zenét. Sikeresen el tudtak lazulni és mosolyogva várták a folytatást. A célkitűzések témában a kisebbek több segítséget igényeltek, a nagycsoportosok már képesek voltak távolabbi célok megfogalmazására. A megküzdési stratégiák az egyik legkedveltebb nálunk. Mindig változatos feladatokat állítok össze és elmondható hogy a kis Bóbiták bizony mindig mindent megtesznek a sikerért, sosem adják fel. Az APRÓ ÖRÖMÖK gyűjtése a kincses dobozába nagyon sikeres volt, annyira szépen megfogalmazta egy 4 éves kislány hogy mi miért került a dobozkájába hol talált rá és az élményeit is elmondta hozzá. Öröm volt látni a dobozkák rejtett kincseit és látni arcukon az örömöt,hogy mindezt velünk is megoszthatják.
Az év legkedveltebb játékai voltak : – A hajótörés, cápatámadás, örömölelés, Ho’oponopono,Jön a zombi, szeretet folyosó.
Új kollégám lett .óvó bácsi, aki most még csak résztvevőként volt jelen a boldogságóráimon, de nagyon érdeklődő a program iránt.
A tapasztalat hogy a gyermekek és mi ,ezektől az óráktól igen sokat kapnak, kapunk. A csoportunk kiegyensúlyozott, vidám, összetartó, tetteikben, egymással való bánásmódjukban ott a kölcsönös tisztelet, szeretet. Egy Mindenkiért, Mindenki egyért. Jobb velünk a világ!





