Érzelmeink

megküzdés.jpg

Az elmúlt héten ismerkedtünk az érzelmeinkkel.
Találtam egy jó macis játékot is ehhez a témához: én mutattam egy képet, a gyerekeknek be kellett állítani a nagy macin, hogy milyen érzelem tükröződhet az arcán az adott helyzetben.
Megbeszéltük a munkafüzet képei alapján, milyen érzelmeink vannak, aztán csoportosítottuk a képeket, melyek azok, amelyek jók és melyek azok, amelyek ellen harcolnunk védekeznünk kell, és mivel tudjuk ezt megtenni.
A legjobban megfogható, a méreg, a düh volt. Beszélgettünk arról, mit tehetünk ellene: a kiabáláshoz, csapkodáshoz beszereztünk egy fém dobozt, amibe belekiabálhat, aki dühös és, ha akar, rá is csaphat egyet-kettőt, (mert jó hangja is van). A gyerekek ki is próbálták menten. Olyan helyre tettük, ahol elérhetik és használhatják, ha szükségét érzik. A csoportban sajnos többször előfordult már a csúnya beszéd, ezért mókás káromkodásokat gyűjtöttünk, amiket bátran használhat bárki, hogy kiadja a mérgét: Irgum-burgum bútorraktár! Hogy a kakas csípje meg! A macska rúgja meg! A kutya ugorja át az árkot!… Kipróbáltuk a buboréklégzést is: orron be szájon ki, mintha buborékot fújnánk.
A másik gyakran előforduló érzelem az óvodában a szomorúság. Így a „mérges doboz” mellé beszereztünk egy „bánat párnát” is. Maci csoportba macis párnát. Akinek bánata, szomorúsága van, az megölelheti és a fülébe súghatja a bánatát. Azért mi felnőttek is bekapcsolódunk a vigasztalásba, ha bármelyikük kéri, vagy látjuk, hogy valaki a párnát átölelve üldögél. A félelem a csoportban nemigen fordul elő, inkább otthon, a sötétben a szörnyektől, boszorkányoktól, illetve kutyától félnek. Aranyosak voltak, mert egymásnak adtak jó tanácsokat, nyilván, amiket a szüleik mondtak nekik. Jókat beszélgettünk.
Az idegességtől, szorongástól megmutattam, hogyan tudnak megszabadulni a csuklójuk masszírozásával. megbeszéltük, hogy a rossz érzések ellen jót tesz a színezés, éneklés, táncolás. Hát színeztünk a munkafüzetből sárkányos képet, macis mandalát, táncoltunk Bagdi Bella zenéire, aztán kimentünk az udvarra szaladgálni, játszani. Nem tudom, volt-e rossz érzésük reggel, de a nap végére mindegyikük azt mondta nagyon jó volt ez a nap és minden tetszett benne!

Képek