Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda

esőbot.jpg

Süni csoport
Az első foglalkozáson a relaxációs gyakorlat (Hervad már a virágom, éled már a virágom) után beszélgettünk arról, mitől élednek fel a virágok. Éppen esős idő volt, rögtön a saját esőbotunk körbeadásával folytattuk a játékot (tavaly készítettük, közösen festettük rizzsel töltöttük) próbálgattuk a hangját: ha gyorsan fordítjuk át, „nagy eső, zuhé”, ha lassan fordítjuk lágy, csendes eső hangot ad. A következő feladat a mozdulatok körbeadása volt, a „Trópusi eső” hangját utánoztuk. Ez egy kicsit nehézkesen ment, mert a kiscsoportosok is velünk játszottak, de a második körben már jobban értették a játék lényegét. A végén a kisütő napocskát jelképeztük nagy, széles mozdulattal, és mosollyal.
A beszélgetős körben találgattuk, mit jelenthet az a szó, hogy „optimizmus”. Rövid magyarázat után elmesélhették, történt-e már valami rossz, félelmetes, kellemetlen dolog, ami aztán jóra fordult, vagy már nem is olyan félelmetes, rossz, ahogy visszatekintünk rá.
Nagyon találónak érzem az „Optimista esernyő” feladatban megfogalmazott mondatot: „ Az optimizmus olyan, mint egy esernyő. Megvéd bennünket a szomorú, aggódó gondolatoktól.”
Ennek segítségével a gyerekek is könnyebben megértették az optimizmus lényegét.
Elkészítették optimista esernyőjüket – újjal pettyezték, közben Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dala szólt..
A következő foglalkozáson visszatértünk az esernyő témához. A fejük fölött összekulcsolt kezük volt az esernyő, kék karikák a csoportban szétszórva a pocsolyák. Amíg a zene szólt – Alma együttes Zivatar lány – sétálhattak, táncolhattak, ugrándozhattak a pocsolyák körül, amikor a zene elhallgatott, beleugrottak a karikába/pocsolyába.
Sétáink során sok szép falevelet, ágacskát, termést gyűjtöttünk, ezeket használtuk fel az Átváltoztatás c. feladathoz. De készítettünk „képeket, mandalákat” terményekből is, melyeket a gyerekek morzsoltak, fejtegettek. Közben arról beszélgettünk, hogy az optimizmus is átváltoztatja a szomorú, szorongó gondolatainkat.

Kópé Klub

A nagycsoportosokkal a relaxációs gyakorlat után ellentétpárokat kerestünk. Ezután elmondhatták, milyen kellemetlen, feszültséget, félelmet okozó dolog történt velük, amiben mégis volt valami jó, vagy jóra fordult. De azt is elmondhatták, ha nem volt jó kicsengése a történetnek, hogyan lehetett volna megnyugtató a vége.
Nekik is idéztem az „Optimista esernyő” feladatban megfogalmazott mondatot: „ Az optimizmus olyan, mint egy esernyő. Megvéd bennünket a szomorú, aggódó gondolatoktól.”
Velük is eljátszottuk a pocsolyás játékot (lsd. Süni csoport), majd kiszínezhették saját optimista esernyőjüket, miközben Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok c. dala szólt.

Képek