„Ép testben, ép lélek!”

„Ép testben, ép lélek!”

A Szivecskék 5.a csoport 2024. májusában a – TESTMOZGÁS – hónap témáját dolgozta fel. Első alkalommal arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy szerintük miért fontos a testmozgás. Mindenki elmondta a véleményét: fittebbek legyünk, egészségesebbek legyünk, boldogabbak legyünk, kiegyensúlyozottabb életünk legyen, ne betegedjünk meg. Szóba jött az is, hogy az egészségesebb élethez a testmozgáson kívül pl. az egészséges táplálkozás, a pozitív gondolkodás is nagyon fontos. Elmesélték, hogy a testmozgás segíti őket abban, hogy a bennük lévő feszültséget, stresszt oldja. Délutánonként egyesek néptáncra, míg mások focira, kézilabdára járnak. Vannak, akiket a kerékpározás, futás, kutya sétáltatás vagy az úszás kapcsol ki. A gyerekek fel is rajzolták az e-táblára, hogy milyen mozgásokat szeretnek a legjobban. Megemlítettem nekik, hogy a mozgásnak jótékony hatása van a délutáni tanulásra is.
Beszéltünk arról, hogy a testmozgás boldogabbá tesz minket. A ritmikus, rendszeres testmozgás endorfint termel, melyet örömhormonnak is hívhatunk. Meglepődve hallgatták, hogy a testmozgás hiányának súlyos következményei is lehetnek, pl. az izomsorvadás. Megkérdezték, hogy miért szokott izomlázuk lenni? Elmagyaráztam nekik, hogy az egyik oka lehet a kevésbé használt izmok szokatlan megterhelése. A foglalkozás végén meghallgattuk a „Jól érzem magam” hónap dalát, melyre jókedvűen, önfeledten táncoltak.
Második alkalommal testmozgás foglalkozáson vettek részt, ahol testnevelő Tanárnőjük segítségével egy összetett mozgást igénylő feladatsort hajtottak végre, illetve körjátékot játszottak. A híres ókori szólás „Ép testben, ép lélek!” számunkra azt jelenti, hogy a boldogsághoz mindkettőre szükségünk van, melyet rendszeresen fejlesztenünk kell.

Képek