Ép testben, ép lélek!

FB_IMG_1685536319095.jpg

Május hónap a testmozgás hónapja.
Ebben a hónapban nem sokat beszéltünk, hanem inkább cselekedtünk, és nagyon-nagyon sokat mozogtunk, amikor csak lehetőséget éreztünk rá.
Ebben a hónapban az első Boldogságóránkat a téma megalapozására használtam fel.
Relaxációs gyakorlattal kezdtünk, „Napra forgó a napraforgó”, majd a „Lemegy a nap, lankad a kar, a testem pihenni akar” zártuk a gyakorlatot.
A lusta királycímű mesét előzőleg már elolvastam nekik, és erre alapozva indítottam el a beszélgetőkört. „Miért fontos a testmozgás? Mit érzünk, amikor mozgunk, tornázunk? Mi a legkedvesebb mozgásformájuk?
Fel is ajánlottam nekik, hogy nyomban mozoghatunk is egyet, ha kedvük tartja. Néhányszor elismételtük az „Egy, kettő, három, négy” című mozgásos mondókát, amit szinte azonnal megtanultak. (A mozgással kísért mondókáka, verseket, dalokat hamarabb megtanulják a gyerekek a tapasztalatok szerint)
A mondóka után megpróbáltunk sportokat felsorolni, ami kicsit nehezen ment nekik, ezért a „Tükörjáték” -ban kicsit segítettem nekik, hogy melyik sportágat mutogassa el egy-egy gyerek (a fülükbe súgtam). Így már könnyebben ment számukra a játék, és nagyon élvezték, sokat nevettünk közben.
Meghallgattuk Bagdi Bella- Jól érzem magam boogie című dalát, melyre hatalmasat táncoltunk.
A „Tűz, víz, repülő” játék után, egy szervezet lecsendesítésére szolgáló meditációval zártuk a boldogságóránkat, ahol ők csukott szemmel feküdtek a szőnyegen a hátukon, én pedig egy halk természet hangjai zenei aláfestés közben próbáltam belső képet előhívni a kis buksijukban.
Amikor csak tehettük mozogtunk, ugráltunk, táncoltunk. Hol a csoportszobában (rossz idő esetén), hol pedig a szabadban, és próbáltuk bevonni az egész ovinkat a mozgásba. Hol udvari játék során megszólaltatva a zenedobozt, Bagdi Bella dalaira, móka tornázva, zenés mozgásos dalokra, melyek a gyerekek kedvencei, és többször is alkalmazzuk, és kérik a gyerekek a mindennapokban. ( Nekem egy flashmobra hasonlítanak ezek az alkalmak. Sajnos a fotó nem mostani, áprilisban készült, mert sajnos néha elfelejtünk fotózni a jó hangulat hevében, de ebből is látszik, hogy máskor is megragadjuk az alkalmat a mozgásra.)
Május 25.-én óvodánkban gyereknapot ünnepeltünk. Ezen alkalomból a boldogságóra 9. havi témájának, azaz a testmozgás fontosságának hangsúlyozása érdekében, a mi csoportunk ”akadálypályával” kedveskedett a gyerekeknek, mivel a csapat-, és a váltóversenyek igen nagy népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében. Figyelembe vettük az életkori sajátosságokat a játékos versengés szervezésekor.
A gyerekek fáradhatatlanul és nem utolsó sorban boldogan hajtották végre a feladatokat. Minden gyermek jutalom érmét kapott a nyakába. Boldog és vidám májusi hónapot zártunk a Kicsi gesztenyékkel, és ismét népszerűsíthettük óvodánk körében a Boldogságóra programot!

Képek