Boldogságóra Program

Szükségünk van –e másokra és másoknak szükségük van –e ránk? Emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki…” írta Kölcsey Ferenc, vagyis az ember alapvetően társas lény. Már születésünk után egy családba kerülünk, akik életben maradásunkat biztosítják. A további fejlődésünkhöz kisebb-nagyobb közösségekre is szükségünk van. Ez a fejlődés a szocializáció során valósul meg, elsajátítjuk az együttélés értékeit, normáit, szabályait és a viselkedési módokat. Későbbiekben is tapasztaljuk, hogy „Egyedül gyorsan lehet haladni, együtt messzire lehet jutni.” A csoportnak van egy mozgató ereje, hiszen mindenki a saját hozzáadott értékét beleteszi a közösbe, így egy eredményes folyamatot hozhat létre. A foglalkozáson fogalmakat kaptak a tanulók, amelyekből tetszőlegesen lehetett választani, majd el kellett magyarázni a jelentésüket: kötődés, bizalom, összetartás, odafigyelés, tapintat, támogatás, de negatív kifejezések is jelen voltak: magány, konfliktus stb. Egy képre is felragasztottuk a fogalmakat. A barátságról beszélgettünk: A táblára kivetítettem különböző értékeket, amelyekből számukra a legfontosabbakat kellett kiválasztani. Majd a következő lépés az volt, hogy irányított utasítást kaptak egy feladatlapon. Választ kellett adni: Három tulajdonság, amit szeretek a barátomban/Két közös dolog bennünk/Egy ok, amiért nem nélkülözöm az életemből. Egy legendás barátság néhány humoros epizódját meséltem el a gyerekeknek: Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső írók vicces eseteit amelyekben egymást nem kímélve ugratták egymást. A best friends forever-t ma méltán használhatnák kapcsolatukra, pedig vicceik nem voltak kíméletesek, mégis nagyra becsülték a másik személyét. A jókedv ragadós: A vicces emberekkel közelebbi viszonyban lévők nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is kiegyensúlyozottabbak. Sonja Lyubomirsky írja Boldogságmítoszok című könyvében, hogy a társas kapcsolatok a stressztől is védenek minket: Gondoljuk arra, ha kórházi vizsgálatra megyünk, viszünk magunkkal egy „gardedámot”, aki lelkileg is támogat minket. Az idős emberek gyakran lelnek „barátra” egy háziállat ragaszkodását, szeretetét élvezve. A mai kor problémáját a közösségi médiumok használatát is említettük: Azért jó, mert azonnali elérhetőséget biztosít, viszont emiatt lehet rossz is. Ráadásul a közösség tagjainak elvonja a figyelmét a valós történésekről és kevesebbet beszélgetnek egymással, ezáltal valójában távolabb kerülnek egymástól az emberek. Azt a kérdést tettem fel, vajon jó lenne, ha mennél több barátot tudnánk szerezni? A gyerekek azt mondták igen. A haverság, ismeretség azonban nem jelenti a bizalmas viszonyt. A kapcsolat és az eltöltött idő minősége jobban számít, mint a „barátok” száma. Egy tanuló azt mondta, igen ám, de több olyan emberrel találkozik, aki teljesen más mint ő, ezért távolinak érzi, ezért a következő kérdéseket tettem fel: Egyformák vagyunk? Jó lenne ha mindenki ugyanolyan lenne a világon? Lehet, hogy egy új helyzetben új oldalát ismerem meg a másiknak? Egy teljesen más ember is tud hozzám kapcsolódni? Egy tőlem távol álló is tud rajtam segíteni? Példának egy munkatársamat hoztam, aki elmondta, hogy ő nem olyan mint én, mégis valamiért tud hozzám kapcsolódni. Itt a lényeg: Lehet, különfélék vagyunk, így a jó, hiszen különféle értékeket tudunk a közösbe majd beleadni, viszont találjunk egymáshoz pontokat, ahol tudunk kapcsolódni! Oly gyakran pont az ellenkezője történik a közösségekben: A csoport inkább árt, mint használ az egyénnek, legalábbis ezt érzi. A gyerekek képeket kaptak, amelyek főként iskolai konfliktusokat ábrázoltak. A következő kérdéseket tettem fel a képeket nézve: Te hogy éreznéd magad, ha nem lehetsz a közösség része? Örömöt okozna –e, ha látod, hogy valaki szenved? El tudnád tűrni, hogy valakik máson átgázoljanak? Szerinted mit lehet tenni, ha környezeteben ilyet tapasztalsz? A gyerekek figyelmét az iskolai szekálásra ily módon próbáltam felhívni. A bullying, mobbing csak úgy valósulhat meg, ha az agresszor tettei felett szemet huny a közösség, tetteit legitimálja, hogy kisebbíti a cselekedet súlyát (csak játszottak/ megérdemli, mert… stb) Soha ne tűrjük el, hogy mást szekáljanak, bántsanak, mindig keressük a felnőtteket és tárjuk fel őszintén az általunk tapasztaltakat. Végül így jutunk el a társas viszonyok kulcskifejezéséhez a tisztelet szóhoz: Esendő emberek vagyunk, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat. De egymás emberi méltóságát nem vehetjük semmibe! Illyés Gyula gondolataival zártam az órát:
Törvényt, de elevent tehát
hogy ne csapódjunk folyton össze,
hogy részlet-igazát
ki-ki illessze a közösbe,
úgy mégis: emberek maradjunk,
ne vályog-vályú sarává meredjünk;
helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.”

Képek