Boldogságóra Program

A heti boldogságóránk fő feladatának a hóvirágos feladatot gondoltam, amit a segédanyagban találtam. Hóvirágos mező helyett nekünk az óra végére egy focipályánk született. Történt ugyanis, hogy a boldogságórát megelőző tornaórán kikapott az osztályunk a focimeccsen, az ötödikesek ellen. A mi csapatunk csodaszépen játszott, sok volt a passz, és gólt is lőttünk, de azon a napon az ellenfél jobbnak bizonyult. A veszteséget, önmagában is nehéz feldolgozni, sok-sok focimeccsünk ment rá, hogy ezt „gyűrjük”, azt erősítem, hogy nem csak annak lehet örülni, ha győzünk. Folyamatosan keressük a jót pályán, meg lehet dicsérni a kapust, a csapattársainkat, sőt az ellenfél játékosait is. Gyakran megbeszéljük, hogy szomorúnak szabad lenni a vesztes meccs végén, de dühösnek nem, és csalást sem kell kiáltani. Meg kell tanulnunk veszíteni is, emelt fővel, hogy bár megtettünk mindent, ez sem volt ma elég, az ellenfél valamiben jobb volt. Ezen a napon azonban amellett, hogy veszítettünk, az ellenfél nagyon csúnya módon még az orrunk alá is dörgölte… Nem a győzelmüknek örültek, hanem annak, hogy nekünk rossz,… Nehéz helyzet volt, mert ezt még felnőttként is nehéz kezelni. Szóval a boldogságórán miután kibeszéltük magunkból a bánatunkat, gondolatainkat; megszületett ez a rajz. A feliratokon az látszik, mi mindent tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat a pályán. Hiszen az ellenfél megváltoztatására kevés eszközünk, talán csak annyi, hogy jó példát mutatunk nekik….

Képek