Éltető kapcsolataink

- Csoport neve: 7probasok
- Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Társas kapcsolatok
- (456 megtekintés)
Hálás vagyok a rajzszakköröseimért! S azt hiszem, ha a kapcsolatok ápolásának a hónapja van, akkor még inkább aktuális ezt felismerni és kimondani. Jó velük együtt gondolkodni, közösen alkotni, beszélgetni, nevetgélni. Nyitottak, érző, elemezgető, pozitív szemléletű gyerekek, így ez a téma is közel állt hozzájuk.
Az első foglalkozáson mi is megállapítottuk – Arisztotelész után -, hogy az ember valóban társas lény. Ezért ha teljes életet szeretnénk élni, kölcsönösen meg szeretnénk osztani egymással az örömeinket, nehézségeinket, életünk legfontosabb történéseit, akkor ezt csakis másokkal együtt tudjuk megvalósítani. Kapcsolatainkon keresztül tanulunk meg emberi módon és emberek között élni, kapcsolatainkban tudunk formálódni, épp ezért be kell látnunk, hogy tisztelnünk, értékelnünk, segítenünk kell egymást. Ez egyrészt az önbecsülésünk alakulásában is fontos szerepet játszik, másrészt ezzel fejezhetjük ki hálánkat a fejlődésünket támogató embertársainkért is.
A bevezető beszélgetés, zenés ráhangolódás után összegyűjtöttük a legfontosabb emberi kapcsolatainkat, s azután ki-ki megtalálta a hozzá legközelebb állót, és rajzával meg is jelenítette azt. „Fényképalbumunkba” az emberi élet minden területéről kerültek képek. Az alkotások a párválasztás, a szülő-gyerek, testvérek és barátok közötti kapcsolatot, a közösségi összetartozást, de még a tanár-diák barátságot is felölelték. Aminek én különösen örültem.
A következő alkalommal egy kisfilmet forgattunk „Barátság veszélyben” címmel, melynek nagyon is időszerű mondanivalója az, hogy minden eddiginél jobban kell vigyáznunk a meglévő kapcsolatainkra, bármi történik is, feltételezni kell a jót, és tisztázni a félreértéseket. Jó hangulatban és már sokkal gyakorlottabban mozogtak, játszották el, és rögzítették a kis jeleneteket a gyerekek. A film vágása ismét a mi ügyes kis vágónkat dicséri.
A film történései annyira hatással voltak egy-egy szakkörösre, hogy például a magányos törpéről szóló kis mese történetét is ehhez hasonlóan alakította a feladatot vállaló Zsani.
Közös munkánk gyümölcseit mutatja a feltöltött anyagunk, melyért és a lelkesedésért a beszámolóm végén is hálát adok, és köszönetet mondok a gyerekeknek.