Ellentétek
- Csoport neve: Harmas Csoport
- Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (343 megtekintés)
A téma címe: Ellentétek
Óravázlat – Boldogságóra (30/3, Hála 3/3.)
A boldogsagora.hu-ra feltöltendő, választható feladat a csoportok közötti versenyhez.
Csoport: 9 alsó tagozatos tanuló, 1. (per 2.), 2., 3, és 4. osztályfokon – ebből 8 tanulásban akadályozott, 1 értelmileg akadályozott. A tanulásban akadályozottak közül ketten autisták. A tanulók egymást jól ismerő csoportot alkotnak.
Feladat: forgasson a csoport egy néhány perces kisfilmet, melyben valaki hálátlanul viselkedik, egy másik szereplő viszont kifejezi a háláját.
Cél: a) minél jobban megismertetni a boldogság fogalmát a tanulók értelmi szintjéhez képest; b) valamint a hála fogalmát, c) és azt az élményt, amit a hála (a hálanyilvánítás) okozhat. Ügyelni kell – az asszisztenssel egyeztetett módon – a tanulók egyenletes feladatvállalására és feladattartására.
Előzmény: a tanévben már 2. boldogságóra volt, mindkettő hála a kapcsán.
Fejlesztési terület: a szubjektív benső örömérzet proszociális megteremtése, növelése, fenntartása.
Módszer: frontális irányítású kooperatív tevékenység.
Eszközök: kamerás mobil, laptop, letöltőkábel.
Helyszín: 1) a csoport tanulószobája, 2) a nagy udvar Új út felőli része, a fenyőknél.
Időtartam: 2×45 perc, összefüggő órák)
1. (5 perc) Tanári narráció, szereposztás. A tanulók az asztalnál ülnek. „Ki tudja megmondani, hogy mi a hála ellentéte?” „Igen, a hála ellentéte a hálátlanság.” „A háláról és a hálátlanságról fogunk ma videót, ha úgy tetszik egy kisfilmet forgatni – kint az udvaron, majd pedig itt bent.” „Mindenki szerepel, de szükségem van négy főszereplőre – az egyik hálás, amiért visszakapta az elvesztett telefonját, a másik viszont nem” „Kell még két ember, aki – külön-külön megtalálja az elveszett telefont, és becsületesen vissza is adja.” Szereposztás.
2. (5 perc) Tanári narráció kint. A nagy udvarban, a fenyőknél, meghallgatják a tanulók, hogy mi a feladat. „A” tanuló felmászik a nagy fenyőre, s a mobilját leteszi/leejti a fa tövébe. Éva néni (asszisztens) sorakozót kiált, és „A” tanuló lemászik, majd sorakozik. „B” tanuló megtalálja a lombok alatt heverő készüléket, és „A” tanulónak szalad vele. „C” és „D” tanuló ugyanezt ismétli meg.
3. (10 perc) Külső forgatás. Felvétel készül a jelenetekről. Ha nem elég jó valamelyik, akkor ismétlés.
4. (5 perc) Tanári narráció bent. A csoport tanulószobájában, meghallgatják a tanulók, hogy mi a feladat. Tűzriadó lesz (nem igaziból). Éva néni sorakozót kiált. „B” tanuló a többiek után indul, de de leejti a markában levő pénzt, bankjegyeket és érméket. (A pénzt osztálykirándulásra hozta.) Nagyon kéne sietni, hiszen tűzriadó van. Kapkodnia kell. „A” tanuló megáll mellette, de azonnal tovább megy. Nem segít a hálátlan. Utána „D” tanuló ejti el a pénzét a tűzriadó, ill. Éva néni hívása miatt. „C” tanuló azonban a segítségére siet.
5. (5 perc) Belső forgatás. Felvétel készül a jelenetekről. Ha nem elég jó valamelyik, akkor ismétlés.
Szünet (10 perc)
Szünetben a felvételek gyors, de ideiglenes összeállítása, hogy a tanulók megtekinthessék az alakításukat. Megjegyzendő, hogy a következő hétre egy komolyabb összeállítás készül szabadidős megtekintésre. Ez időigényes munka, de megéri, mert a tanulók örülnek, ha filmszerű minőségűre szerkesztett videón látják magukat.
1. (5 perc) Az ideiglenes videó-összeállítás megtekintése. A tanulók megnézhetik az alakításukat – a kb. 4 perces filmen.
2. (10 perc) Tanári narráció, megbeszélés. „Milyen kellemetlenséget jelentene a telefon elvesztése?”„Milyen érzés volt a hálás/hálátlan szereplőt alakítani?” Vajon milyen érzés volna, ha a valóságban is ezt vagy azt élnénk meg? Dicséret. Hálanyilvánítás. „Hálásan köszönöm a fegyelmezett együttműködést!” Hálám jeléül valami olyasmit csinálhattok, játszhattok az óra második felében, amit szeretnétek.”
3. (30 perc) Szabadon választott tevékenység. Kerékpározás, famászás, foci, homokozás stb.
4. Összefoglalás, értékelés. A tanulók jó hangulatban vettek részt az órán, és örömmel jelentkeztek. Csaknem mindegyikük érti a hála fogalmának lényegét.
Baranyai Mihály kollégiumi nevelőtanár