Elhatározás és célok a Sünik Között

- Csoport neve: Süni nagycsoport
- Nagyrécsei Tündérkert Óvoda és Bölcsőde
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (103 megtekintés)
A foglalkozás kerete most is zenés meditációval kezdődött, majd ezt követően napimádással folytatódott. Ezt követően minden gyermek karja repült, ha akarta, ha nem. Kellően belelendültünk hát a soron következő boldog órába.
A téma bevezetésére a célba dobást választottam. Megpróbáltunk csak úgy beledobni a karikákba. Körülbelül a fele csapat bele talált, míg a másik fele nem. Elkezdtünk hát a célokról beszélgetni, mik lehetnek azok, milyen vágyaink lehetnek. Elmeséltem a sajátomat is, és azt, hogy mit teszek érte, hogy megvalósuljon. Ezután már könnyebben fogalmazták meg a gyerekek is. Elhatároztuk hát, hogy mindenki erősen rágondol a céljára, annak az elérésére és ezután próbálunk meg beledobni a karikákba. Lám, lám a 90 % bele is talált. Együtt megállapítottuk, hogyha koncentrálunk akkor sokkal könnyebb elérni a céljainkat.
Következett Boldogvár meséje. Elutaztunk Boldog földre a léghajónkkal segítségével. Meghallgattuk a hosszú és nehéz útról szóló mesét. Majd elbeszélgettünk róla. Sokat beszélgettünk róla, a gyerekeknek sok sok ötletet adott ez a mese.
Miután visszarepültünk a nagycsoportba, csendes relaxációval folytattuk és zártuk le a foglalkozást.