Életút

megk-str.1.jpg

X.Y rákkutató intézményünk volt tanulója, aki szívesen jár vissza intézményünkbe, beszélget a diákokkal.
Őt sikerült videóhívással elérni az órán és mesélt gyermekkoráról, céljairól. az erről készült tanulói írást egyik tanulónk gépelte le, aki a szakértői véleménye alapján írás-helyesírás tantárgyrészből felmentéssel rendelkezik.

Legelőször életútjáról mesélt. Gyerekként a karcagi cigánytelepen nőtt fel, és már tizenévesen építkezéseken dolgozott. Mégis kitört, és ezt szeretné több szegény sorsú gyerekkel elhitetni, hogy kellő akarattal, alázattal igenis van lehetőség arra, hogy az ember olyan munkát végezzen, amit szeret és szakmájában elismerjék. Természetesen az elején nem ment volna egyedül sokat segítettek neki tanárai, akikre azóta is jó szívvel emlékezik vissza. A szegény családban felnevelkedett, de éles eszű fiú eldöntötte, hogy ki fog törni a nyomorból, és valami olyat tesz majd le az asztalra, ami akár a világot és ezzel az emberek szemléletét is megváltoztatja. Egy középiskolai tanulmányi versenyt megnyerve eldöntötte, hogy a biológiát választja.
Nagyon öntörvényű fiú volt, de a szigorú pedagógusok „megtörték” a jó eszű tanulót, aki ma a Debreceni Egyetem kutató-biológusa.
Tetszett számunkra, hogy ilyen határozott, amit szeretett volna gyerekként azt el is érte. Példakép lehet, hiszen itt nálunk kevesen viszik valami, főleg tanulással. Vallja, hogy kitartással, fegyelemmel és tenni akarással bármit el lehet érni, amit a világon az ember csak akar. Az elmúlt években közelebb került a hithez is. Azt érzi, hogy mindene megvan. Nincsenek luxusdolgai, mint másnak, de anélkül is boldog. Azt csinálhatja, amit szeret, és azt érzi, hogy a jóisten ott áll a háta mögött, és mindig segíti őt.

Képek