Elérem a célom

Elérem a célom

A foglalkozást relaxációval kezdtük, majd felolvastam a gyerekeknek A halász és a nagyravágyó felesége című mesét. A történethez kapcsolódóan arról beszélgettünk, hogy milyen terveket, célokat érdemes kitűzni magunk számára, mi az, ami túlzás, melyek azok, amiket lehetséges vagy lehetetlen megvalósítani. Ezt követően arra kértem a gyerekeket, hogy válasszanak ki maguk számára egy olyan célt, melyet el szeretnének érni, majd írják ezt be „trófeába”. A trófea talpához ragasztottuk a lépéssort, amit végigjárva elérhetik a kitűzött célt. Miután mindenki bemutatta a munkáját, kitűztük a faliújságunkra a trófeákat, hogy mindig láthassák. A foglalkozást zenehallgatással, énekléssel zártuk.

Képek