Boldogságóra Program

Februári Boldogságóránkon a megküzdés témakörét dolgoztuk fel. A szülőket megkértem, hogy meséljenek gyermeküknek arról, hogy mit szoktak tenni, ha nehéz helyzetbe kerülnek, hogy a rossz érzések, feszültségek megszűnjenek, illetve biztassák a gyerekeket, hogy meséltessék el nagyszüleikkel, hogy mi volt életük során a legnehezebb helyzet, mellyel szembe kellett nézniük, és hogyan oldották meg.
A foglalkozást „Villámlazítás” relaxációval kezdtük, majd Bagdi Bella: Ellazulni jaj, de jó című dalát énekeltük közösen a szőnyegen hanyatt fekve. Alvásidőben a mese után is gyakran szoktuk hallgatni ezt a dalt, a gyerekek már nagyon ügyesen csinálják végig a dalban szereplő mozdulatokat és sikerül ellazulniuk. Elmeséltem az Aranykulcs című mesét, majd beszélgettünk róla, kinek milyen kihívásokkal, nehézségekkel kellett eddig szembenéznie. Megkérdeztem, hogy emlékeznek-e rá, hogy az előző Boldogságóránkon milyen célt tűztek ki maguk elé, sikerült-e elérniük, ha igen hogyan, ha nem miért nem. Rávezettem őket, hogy nagyon jó, ha van célunk, de ahhoz hogy el is érjük, tennünk kell érte, akár minden nap. A siker nem jön egyből, meg kell dolgozni érte, akár hosszú időn át is. Az egyik kisfiú nagy örömmel mesélte, hogy neki az volt a célja, hogy megtanuljon biciklizni és sikerült is neki, bár sokszor gondolta, hogy inkább feladja, mikor elesett. A többiek érdeklődve kérdezgették, hogy milyen sokszor esett el és mennyire fájt neki; majd megdicsérték, hogy mégis visszaült a biciklire és most már pótkerék nélkül is tud vele menni. Az egyik kislány szomorúan mondta, hogy ő még mindig nem tud úszni, pedig az volt a célja. Hagytam kibontakozni a többieket, hogy vajon mi lehet ennek az oka, és mit tehetne a sikerért. Nagyon gyorsan kiderült, hogy azóta egyszer sem volt uszodában és a szüleinek sem említette, hogy szeretne megtanulni úszni. Azt javasolták neki, hogy mikor nincs ovi (hétvégente), menjen el az uszodába a szüleivel, vagy várja meg még nagycsoportos lesz, és akkor az ovis úszásoktatáson megtanul majd úszni. A kislánynak tetszettek az ötletek és újra lelkes lett. Megkérdeztem, hogy ki mit tett eddig, hogy elérje a célját; és akik nem tettek érte eddig semmit, azok mit fognak. Aki nem tudta, hogy mit kellene tennie a sikerért, azoknak a többiek közösen próbáltak ötleteket adni. Vidám kis „brainstorming” kerekedett a beszélgetésből. Az egyik kislány, aki balett táncosnő akart lenni, be is iratkozott a délutáni művészi torna foglalkozásokra. Beszélgettünk arról is, hogy kik azok, akikre mindig számíthatnak; hol érzik magukat biztonságban; mit tesznek, ha rossz kedvük van.
A heti tornafoglalkozáson a meséhez kapcsolódóan a Boszorkány földjén kellett megküzdeniük mindenféle akadállyal és kiszabadítani a bajba jutott kis plüssállatokat. A Boszorkány mindenféle állattá és lénnyé változtatta át őket (járásgyakorlatok: pók, béka, medve, pingvin, törpe, óriás, gólya, fóka stb.), át kellett kelni a mocsáron az éhező krokodilok között, felmászni a meredek hegyen, átbújni a sárkány barlangján stb. A gyerekek nagyon élvezték a „veszélyes” kihívásokat, és igazi hősnek érezték magukat.
A Boldogságóra részeként eljátszottuk a „Hajótörés” játékot is, illetve elkészítettük a munkafüzet feladatait. A foglalkozást a Bátorságdal eléneklésével zártuk.

Képek