Együtt pozitívan

2021.10.7.jpg

Októberben az optimizmus járta át a csoportunkat.
A gyermekek meghallgatták a mesét Tódi törpe csodaszemüvegéről, amiről sokat beszélgettünk. Hamar konszenzusra jutottunk, hogy pozitívan sokkal jobb élni, mint bárhogy, máshogy. A gyerekek nagyon élvezték a játékot, amikor egymást kellett felvidítaniuk. Sok pajtás nem is tudott sokáig szomorú lenni, de azok is, akik megmakacsolták magukat, egy öleléstől mind felvidultak. Tevékenységünk zárásaként meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát, és közösen elénekeltük a Ha jó a kedved című dalt, amit gitáron kísértem. Utóbbit nagyon szeretik a gyerekek, a héten többször is énekeltük.

Képek