Együtt menni fog!

20200303_114532.jpg

A februári boldogság óra bevezetéseként, összegyűjtöttük a megküzdési stratégiák lehetséges változatait. A gyerekek egy-egy példát is mondtak a saját életükből. Ahogy hallgatták a társaik történeteit,egyre inkább kinyíltak és megosztották velünk a sajátjukat. A legmeghatóbb az egyik tanuló története volt,akit két hónapja szakitottak el a családjától és gyermekotthonba vittek. Ő minden este lefekvés előtt képzeletben hangosan a szüleivel beszélget, így ùgy érzi ők is vele vannak. Ez az ő megküzdési stratégiája!A végén néhány játékos feladattal próbáltuk az óra témáját elmélyíteni. A legjobban a gyerekeknek az a feladat tetszett, mikor össze kellett fogniuk ahhoz, hogy győzni tudjanak. Úgy kellett elérniük egy kosár gyümölcshöz, hogy figyelnek egymásra és egyszerre csinálják meg a feladatot, egyszerre érnek be a célba. Így mindenki nyert és győztes lett!

Képek