Együtt lenni jó!

- Csoport neve: Révay György Óvoda
- Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (163 megtekintés)
Apró örömök élvezete
A mindennapok során próbálunk minél több, olyan helyzeteket teremteni a gyermekek számára, amely által átérzik az öröm boldogságfokozó erejét.
A foglalkozást a „Meglengetem a karom, pedig alig akarom”, és az „Az én hangom” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni dalát. A dal hallgatása közben, játékos mozdulatokat végeztünk. Majd a gyermekekkel körben állva, kézen fogva énekeltünk. Ezután közös, a csoportról készült képeket nézegetve, felelevenítettük a közös élményeinket, amit torta evéssel „koronáztunk”. Beszélgettünk arról, hogy miért voltunk boldogok, miért mosolygunk a képeken, hogyan fejezzük ki, ha örülünk valaminek, az arcunkon miből derül ki, hogy örülünk. A csengettyűvel meséhez hívtam a gyermekeket, mondókáztunk, majd elmeséltem „Bezzeg Andrea: Újra együtt!” című meséjét. A mese után tükör előtt játszottunk érzékelő játékot. A tükör előtt megérintettük, megneveztük az érzékszerveinket, majd lerajzoltuk és beragasztottuk az érzékszerveink mellé, hogy mi okoz számunkra örömöt. Beszélgetés során kiderült számunkra, hogy több gyermek az óvodánkban érzi a legjobban magát: „Akkor vagyok a legboldogabb, amikor itt játszok!” Az apró örömök jelét kiszíneztük, majd felragasztottuk a boldogsághoz vezető lépcsőre. Végül meghallgattuk „Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem” című dalát, közben megöleltük egymást, és örömtáncot jártunk.