” Együtt lenni jó!”

Levéleső.jpg

A Társas kapcsolatok ápolásának hónapját az állatok téma felől közelítettük meg, hiszen 3-4 éves gyermekek lévén, még nagyon kezdetlegesek ismereteik. Az őszi időjárás és az állatok óvodai projektünkből beemeltük Boldogságóráinkba azt, hogy milyen jó, ahogy a hideg beálltával az ember gondoskodik az állatokról. Az állatok is szeretik, ha tartoznak valakihez és boldogok, ha az emberek szeretik őket. Ezért közösen megépítettük a „BOLDOG ÁLLATOK KERTJÉT”, ahová a gyerekek olyan állatokat helyeztek egymás közelébe, akik békében élnek egymás mellett.
„KEDVENC JÁTSZÓHELYEM, LEGJOBB BARÁTOM”: Egy nagy csomagolópapírra felrajzoltuk csoportszobánkat a különböző játszóhelyekkel, ahová a gyerekek felrakhatták a jelüket aszerint, ki hol és kivel szeret leginkább játszani. Ezt naponta megváltoztathatták, átrendezhették, miközben beszélgettünk arról, milyen jó együtt játszani.
A napi beszélgető körünk és meséink állandó vendége lett „BOLDOG DÓRA” névre hallgató bábunk, akit körbe adunk, megölelünk és elmondjuk neki gondolatainkat (azért ő a barátom, mert kedves…). Naponta meghallgattuk és táncoltunk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek dalára. Ezeket a dalokat a szülőknek elküldjük, hogy otthon is tudják hallgatni a gyerekekkel.
Októberben Mosolygós fejecskékkel zártuk a témát, ebben a hónapban pedig „MOSOLYGÓS KEZECSKÉK” -kel, amikor is a gyerekek tenyerére felrajzoltuk a mosolyt, majd megbeszéltük, hogy a mosolygós kezecskék, ha összefognak, társak lesznek, összetartoznak és ettől boldogok.
„A TÉMA TOVÁBBADÁSA” érdekében minden csoportba vittünk egy általunk lepréselt színes falevelet, melyre a társas kapcsolatok jelképét ragasztottuk fel. A szülőknek pedig a gyerekek az óvodába érkezéskor felrajzolhatták a mosolyt a tenyerükre és kézen fogva sétáltak haza. Nagy öröm számunkra, hogy a szülők partnerek a Boldogság órákkal kapcsolatban, szívesen vesznek át ötleteket, otthon is mélyítve az adott témát.
KÖSZÖNET: Boldogság óráink által a gyerekek felszabadultan, örömmel jönnek az óvodába és társas kapcsolataikban nyitottak, bizalommal fordulnak egymás és a felnőttek felé is.
KÖSZÖNJÜK, HOGY A BOLDOGSÁGÓRA PROGRAM CSAPATÁNAK TAGJAI LEHETÜNK!

Képek