Egyszerű jócselekedetek

- Csoport neve: Szondi György Technikum és Szakképző Iskola
- Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (101 megtekintés)
Elég körülményes volt így a decemberi óra megtartása, de sikerült megoldani online térben is. Beszélgettünk arról, hogy mi is a jócselekedet. Ekkor kiderült, hogy nincsenek tisztában a fogalom igazi tartalmával, mert példaként említették azt is, hogy leviszi valaki sétálni a kutyát az emeletes házból. Erre elmagyaráztam, hogy az természetes, önként vállalt kötelezettség kellene, hogy legyen, semmiképpen sem jócselekedet. Megbeszéltük, hogy azt jelenti, ha önzetlenül, esetleg számunkra még áldozatot követelve is teszünk valakivel/nek jót. Ezek után kértem, hogy soroljanak fel 5 olyan jócselekedetet, amit már megtettek, és legalább 3-at, amit még valaha szeretnének.