Egymáshoz kapcsolódunk

- Csoport neve: Gézengúz Mese csoport
- CSÉCSEI GÉZENGÚZ ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (86 megtekintés)
Társas kapcsolatainkat nem csak a boldogságórákon, hanem a mindennapokban is ápoljuk, odafigyelünk a másikra, hiszen a mindennapjaink jó részét társaságban töltjük. Nagyon motiválhatóak és befogadóak voltak a gyerekek, rengeteg olyan játékot játszottunk a novemberi boldogságóra hetén, amihez kellett a másik segítsége, támogatása, szeretete. Relaxáló nyújtózkodás után ráhangolódtunk a témára, kőrben ülve ölelést, simogatást, 1-1 kedves szót adtunk tovább társainknak és fogadtuk azokat, majd megbeszéltük ezzel kapcsolatos érzéseinket. Ezután a „Közös bennünk” játékot játszottunk, egy nagyobb textílanyagot kifeszítettünk, különböző állításokat mondtam, és mindig középre futott, akire igaz volt az állítás. Ezt nagyon élveztük, én is beálltam a játékba, összhangban volt a csoport. Megtanultuk közösen a társas intelligencia erősségmondókáját is a mesére hívó versike és a havi mese elmondása után. Jelüket felrajzolták kis papírokra, majd két csoportban labdacsatáztunk, a talált jelet pedig odaadták társuknak valamilyen kedvességgel egybekötve (ölelés, pacsi…). Add előre játéknál először a boldogságóra macinkat adtuk hátra majd előre, utána fokozatosan nehezítettem a játékot (ülve, csukott szemmel….). A hónap dalát énekelve figyeltem hogyan alakulnak a kapcsolatok, nem csak a barátok kapcsolódtak egymáshoz, hanem azok is, akik nem játszanak egymással minden nap, ezt nagyon jó volt látni, tapasztalni. A csapatmunkát a Kőrbe-kőrbe karikába játéknál lehetett igazán érzékelni. Ennek a játéknak a végén is megbeszéltük kinek volt könnyű, miért és kinek okozott nehézséget ez a fajta játék. Témánkat barátságfüzér készítéssel zártuk, melyhez mindenki kiszínezte és vágta önmagát a kapott sablon segítségével. A hét utolsó napján jógáztunk és ennek alkalmával is sikerült egymáshoz kapcsolódnunk, együtt lennünk. Úgy érzem, talán ez a téma fokozta leginkább a csoport boldogságérzetét és volt pozitív hatással a gyerekekre, ezáltal rám is. Nagyon élveztem a velük való közös játékokat, tapasztalásokat. Decemberben folytatjuk!