Egy kis boldogság ajándékba

- Csoport neve: Gyerkőcök
- Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (83 megtekintés)
A decemberi boldogságórák témája a boldogító jó cselekedetek volt. A hónap során arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a gyerekek felismerjék: az apró kedvességek, figyelmes tettek nemcsak másokat, hanem őket magukat is boldogabbá teszik.
Az óra elején közös beszélgetéssel indítottunk. Megbeszéltük, mit jelent jót tenni másokkal, és milyen jó cselekedeteket ismernek a mindennapokból. A tanulók lelkesen meséltek saját élményeikről: segítségnyújtásról otthon, kedves szavakról az iskolában, valamint arról, milyen érzés volt örömet szerezni valakinek. A beszélgetés során tudatosult bennük, hogy a jóság sokszor egészen egyszerű dolgokban jelenik meg.
A kreatív rész különösen nagy élményt jelentett számukra. A gyerekek ,,jócselekedet-befőttet” készítettek. Az üvegekbe jókívánságokat, kedves üzeneteket, fontos címszavakat (pl. segítség, mosoly, odafigyelés, szeretet), valamint mézeskalácsokat helyeztek el. A feladat során nemcsak alkottak, hanem elgondolkodtak azon is, kinek szeretnék ajándékozni a befőttet, és milyen érzést szeretnének kiváltani vele.
A tevékenység során a gyerekek együttműködtek, ötleteket osztottak meg egymással és örömmel tapasztalták meg az adás örömét. Az elkészült befőttek nemcsak kreatív alkotások lettek, hanem valódi üzenetet hordoztak: a jóság, a figyelmesség és a szeretet fontosságát.
A boldogságóra meghitt, ünnepváró hangulatban telt és hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók nyitottabbá, empatikusabbá váljanak, valamint megtapasztalják, hogy a jó cselekedetek valóban boldogító hatásúak.



