Egy időutazás tanulságai

- Csoport neve: villamcsirkek
- Bajai SZC Radnóti Miklós Kollégiuma
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (58 megtekintés)
A fülke előtt állok. Szabad akaratomból jelentkeztem erre a különleges utazásra. Részt vettem az időgép kifejlesztésében. 1960. augusztus 12-ét állítottuk be az érintőképernyőn. Péntek. Biztonsági okokból elektronikus eszközöket nem vihetek magammal. Lekerül a csuklóról az okosóra, a zsebemből a kosárba helyezem az okostelefonomat, amely most is húsz másodpercenként jelzi a vég nélkül érkező üzeneteket. Ezekre már nem válaszolok. A facebookon és az instagramon is posztoltam, hogy két teljes napig nem leszek elérhető. Az új laptopom –i7-es processzor ketyeg benne, nem bírom a lassúságot, az idő pénz- is a kosárba landol. Úgy érzem magam, mintha kiléptem volna a világűrbe. Elveszettnek érzem magam nélkülük. A munkatársaimmal, sőt már a családommal is messengeren kommunikálok bő fél éve, amikor a tudományos projekt végre célegyenesbe érkezett. Hiába, a karrier és a tudományos előrelépés mindenekfelett, a nappalok és az éjszakák összefolynak…
Csikós Menyhért vagyok, fizikus, tudományos szakíró és feltaláló. Dédapám még lovászfiú volt Bázakerettyén. Néha arról álmodom, hogy kilovagolok valahol messze innen, a kutatóintézettől. Mindenem megvan, minden kívánságom szó szerint gombnyomásra teljesül, de mégis Madách szelleme lebeg előttem és folyamatosan azt visszhangozza a fülembe: falanszter, falanszter, falanszter…
A gép enyhén rázkódik. Furcsa fények cikáznak jobbról balra, majd balról jobbra. Narancs, vörös, zöld, lila, végül vakító fények mindenhonnan. Nem tudom, merre van a fent és merre a lent. A farzsebembe nyúlok. Üres. Elsötétül előttem minden. Az agyam zakatol…
Egy napraforgótábla melletti réten térek magamhoz. A tücskök ciripelését csak a fel-feltámadó langyos nyári szél némítja el rövid időre. A távolban erdő. Mögötte egy templomtorony próbál a tölgyes mögül kikukucskálni. Óvatosan felülök. Úgy tűnik, mindenem ép. Felkelek. Az első néhány lépés még bizonytalan. Elindulok a falu felé. Már látom, jó helyen vagyok. A tér-idő kontinuum esetleges zavara miatt nem mertem Bázakerettyét beállítani. Helyette Páka került a gép memóriájába. Természetesen mindennek utánanéztünk. 1960 nyarának jelentős részét Öveges professzor a szülőfalujában töltötte…
Öveges tanár úr közvetlen és barátságos. Persze szabadsága idején sem tud meglenni munka nélkül. Éppen levelet ír. Talán egy kísérlet leírását vagy újszerű pedagógiai módszereket vet éppen papírra. Lendületesen ír. Amikor végez, csak annyit mond: postafordultáig ráérek. A vezetékes telefon még nem ért el idáig, így napi szinten levelez. Szóval van ideje meglátogatni Maris nénit, Sanyi bácsit, és végre megnézni, hogy mennyit nőtt egy év alatt a kis Vencelke. Borítékba rakja a levelet, személyesen viszi a postára. Természetesen elkísérem. Hosszan beszélget Klárikával, a postahivatal dolgozójával. Nincs tülekedés és türelmetlenség. Később én is megismerkedem Maris nénivel, Sanyi bácsival és a kis Vencelkével. Szinte azonnal családtag lettem. Furcsa ez a lelassult világ. De jó! A kommunikáció kimerül a hosszú beszélgetésekben. Már nem keresem a farzsebemet. Sanyi bácsi két világháborút is megélt. Egy élő történelemkönyv! Aztán a gyönyörű veteményeskertet is megmutatja. Megint a zsebemhez nyúlok, hogy lefotózzam, na ilyet rendeljetek a neten!…
Ebéd. Ilonka néni, a házvezetőnő már tizenegytől sürög-forog. Húsleves, meggyszósz, kacsasült. Gyerekkorom illatai. A tanár úr megáll a Budapest márkájú, nagy fadobozos rádió előtt. Bekapcsolja. Eltelik néhány perc, amíg recsegve megszólal a korabeli zene. Eszembe jut az i7-es processzor sebessége. Halk, de csilingelő hangú műsorvezetőnő röviden fűzi össze a számomra nosztalgikus muzsikát. Semmi kapkodás, ordítás, reklám…Este Szabó család, előtte Esti krónika. Délután a szomszédból átjött Mariska néni kezében egy tányér gőzölgő süteménnyel. Kiülünk a kertbe, ismét hosszas beszélgetés következik. Ilonka néni megdicséri Mariska néni otthonkáját…
Másnap délelőtt ismét elsétálunk a postára. A tanár úr gratuláló táviratot küld egy fizikus kollégájának, aki Moszkvában eltöltött két év után tudományos kitüntetéssel hétfőn érkezik haza. Persze megint találkozások, beszélgetések, néhány jó szó… Az egyiknek komoly hozadéka lett, a délutánt Mihály bácsi pincéjében töltjük. Élő emberi kapcsolatok, emberi történetek, emberi élet…
Nem tudom, hogyan kerülök az időgépbe. Úgy látszik, hogy az előre beállított időpillanatban újra rákerülök az adott tér-idő sávra. Ismét azok a furcsa fények, enyhe émelygés. Kiszállok. A sugárzásmérő nem jelez, de négy nap orvosi megfigyelés így is vár rám. Visszakapom a tabletemet, az okostelefonomat és az okosórámat. Elgondolkodom a kütyük láttán, lehet, hogy rabok vagyunk egy szabad világban? Visszagondolok az elmúlt két napra és várom a következő utazást…