Egészséges életmód

4029fdbd-74f5-4b07-b6e1-b1bc7f587829.jpg

Elérkeztünk a boldogságórák kilencedik témaköréhez. Május hónapban járunk, a feldolgozandó témánk az egészséges életmód. A fertőzés veszély és egészségünk védelme érdekében, nagy hangsúlyt fektetünk a higéniai szabályok betartására. Az egész nap folyamán lehetőség van a kézmosásra, a csapvíz és a folyékony szappan használata biztosított. A szokásrendszerhez igazodva étkezés előtt, után, tevékenységek, wc használat után, udvarról beérkezve mindig alaposan kezet mosunk. Az eddig ismert kézmosásról szóló verset is mondogattuk. (Evés előtt kezet mosok, beteg lenni nem akarok. Mert ki piszkos kézzel eszik, bizony hamar megbetegszik. Evés előtt kézmosás, egészséges jó szokás.) Az egészséges életmód nélkülözhetetlen feltétele a mozgás, az étkezés, pihenés és alvás. Az óvodáskorú gyerekeknek nagy a mozgásigényük. Amikor csak tehettük nagyon sok időt töltöttünk a szabadlevegőn. A gyerekek örömmel veszik birtokukba a játszóudvart. Örülnek egymás társaságának. Kedvelt játékeszközök a körforgó, a csúszda, a mászóka, a mókuskerék a bicikli. Felszabadultan futkároznak, fociznak, labdáznak, homokvárat építenek a homokozóban. Szerveztünk számukra versenyjátékokat, futást, célba dobást, labdajátékokat. Rossz idő esetén, a mozgásigény kielégítésére, kihasználtuk a tágas és jól felszerelt, tornatermünk által nyújtotta lehetőségeket. Rövidebb-hosszabb sétákat is teszünk az óvoda környékén. Fontos a szervezetünk fittentartása. A mozgás után következik az ebéd. A táplálkozás nem csak létszükséglet, hanem a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, fehérjék bejutása a szervezetünkbe, az egészséges életmód része. A konyhások és a szülők jóvoltából fogyaszthattunk, zöldségeket és gyümölcsöket. Ezt követte a csendes pihenő, alvás, amely az óvodáskorú gyermek, egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen feltétel.
A hónap során több alkalommal is meghallgattuk a testmozgás hónap dalát (Bagdi Bella: Jól érzem magam: A Világomban minden rendben van című albumról)
A gyerekeknek az egyik délelőtt elolvastam, A lusta király című mesét. Megbeszéltük, hogy Matyi hogyan segített a királynak megváltozni, hogyan lett a lusta, beteg királyból egészséges és boldog. Matyiból, hogy lett Lótifuti, a mozgásért felelős miniszter. Morgó királynak az országa, pedig a legboldogabb országgá változott és a kiderült, hogy az egészség a legfontosabb dolog a világon.

Képek