EGÉSZSÉG-HÉT ÉS BOLDOG ÓRÁK PITYPANG ÓVODÁBAN

- Csoport neve: Boldogmehek
- Mesevár Óvoda Marton Utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Egészséges életmód
- (125 megtekintés)
EGÉSZSÉG-HÉT ÉS BOLDOG ÓRÁK PITYPANG ÓVODÁBAN
Az egészséghetünknek is az volt a célja, hogy a gyerekek játékos módon sajátíthassák el, hogyan kell ügyelnünk az egészségünkre, miért szükséges a testünk ápolása, a helyes táplálkozás, kihangsúlyozva a gyümölcs- és zöldségfogyasztást, valamint az évszaknak megfelelő öltözködést, beleépítve a boldogságóra megtartását.Nagy feladat egy óvodás számára mindazokat a szabályokat, szokásokat elsajátítani, melyek az egészségét szolgálják. Kiemeltük a rendszeres mozgás fontosságát és azt is, hogy ha lehet, sokat legyünk kint a friss levegőn. Az óvodáskorú gyermekek gondolkodási, megértési folyamatában még főleg az érzelmek dominálnak, ezért sokat segítettek a témához szorosan kapcsolódó különféle versek, a testrészekkel kapcsolatos mondókák, mesék, történetek.
• Kiki néni doktor nénivé változott, és meglátogatta a csoportokat. Megmutatta és megnevezte a gyógyításhoz szükséges eszközöket, amit aztán a gyerekek kezükbe is vehettek és játszhattak is vele. Felhívta a gyermekek figyelmét a sok gyümölcs és zöldség fogyasztására, a rendszeres és alapos kézmosásra, a megfelelő öltözködésre és arra is, hogy köhögéskor ill. tüsszentéskor mindig tegyék a szájuk elé a zsebkendőjüket vagy a kezüket. A spontán beszélgetés lehetővé tette az egyéni élmények felelevenítését, melynek során hallhattuk, hogy a gyermekek többsége mennyire tájékozott e témákkal kapcsolatban. Matematika tartalmú megfigyeléseket is tehettünk a magasság és súlymérés kapcsán, pl. ki a legmagasabb, legalacsonyabb, legkönnyebb, ill. legnehezebb.
• Kiemelt hangsúlyt fektettünk a nagymozgások fejlesztésére a testnevelés foglalkozások keretén belül. Az éves tervben meghatározott soron következő testnevelési anyagot alapul véve az új mozgásfejlesztő eszközök felhasználásával történt a képességfejlesztés. Egy olyan akadálypályát állítottunk fel, ahol mindenki az életkorának és a fejlettségének megfelelő eszközökkel végezhette a feladatokat. Ezeken a foglalkozásokon a csoport kohézió növelése, csapatszellem kialakítása, játékos versengés fejlesztése magas szinten megvalósul.
• Elmentünk a gyerekekkel zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, beszélgettünk fogyasztásuk fontosságáról, elneveztük a bennük található vitaminokat „vitamin katonáknak”, melyek az egészségünkre vigyáznak. Fiúk voltak a zöldség királyok, lányok pedig a gyümölcs királynők. Válogattunk,csoportosítottunk forma , szín, méret stb szerint. Ehhez kapcsolatos körjátékokat, dalokat, meséket választottunk.
• A hét lezárásának csúcspontja a gyümölcs centrifugálás volt. A centrifuga gépet az egyik szülő hozta be a csoportba. A gyerekek örömmel vettek részt az előkészületekben. Megmosták a gyümölcsöket, hámoztak, daraboltak, szeleteltek. Figyeltek egymásra, óvatosan bántak az eszközökkel, segítették egymást. Még azok a gyermekek is megkóstolták a gyümölcs-zöldség levet, akik nem szeretik a gyümölcsöket. Csodás hetet zártunk, boldogok voltunk, a hónap dalát az egész óvoda dúdolta már.